70 útfelújítás Budapesten idén: itt a legnagyobbak listája

MTI
2010. január 18. 15:02

Hetven útszakaszt újít fel a főváros idén - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzottakat a városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Nyáry Krisztián beszámolt arról is, hogy idén már megszűnt a beruházásokhoz igényelhető állami pályázat.

A kommunikációs igazgató elmondta: két ütemben végzik majd a rekonstrukciós munkálatokat; elsőként a már tavaly előkészített 29 útszakasz felújítását végzik el, a kivitelező kiválasztásra kiírt közbeszerzési eljárás után, várhatóan május és augusztus között.

Ebben az ütemben újul meg egyebek mellett az Alsó Törökvész út, az Ördögárok utca, az Etele út, a Németvölgyi út, az Egressy út és a Nagy Lajos Király útja is.

A felújítási program második szakaszában további 41 útszakaszt újítanak fel szeptember és november között, ám várhatóan még a nyáron elvégzik a közműfelújítások egy részét. Új burkolatot kap például a budai Várban a várbusz útvonala, az Állatkerti út, a Rákosmező utca, a kispesti Ady Endre út, a Fóti út Megyeri út és Újpalota közötti szakasza, valamint számos külső kerületi főútvonal.

A második ütemben olyan útszakaszok rekonstrukciójára kerül sor, amelyek kiesése a nyári munkálatokhoz képest kevéssé terheli a budapesti közlekedést - mondta.

Az útfelújítási programhoz igazodva 14 helyszínen új zebrás gyalogátkelőhelyet is kialakítanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nyáry Krisztián közölte azt is, hogy megszűnt az a pályázat, amelyben a fővárosi felújítási programot az állam 2005 óta támogatta; ebben minden fővárosi forinthoz 40-80 fillér kiegészítést adott a központi költségvetés.

A kommunikációs igazgató közölte, a pályázat megszűnése után idén már kizárólag a saját forrásaira támaszkodhat a főváros, így a tervezett 167 helyett csak 150 út újulhat meg a 2008 és 2010 közötti útfelújítási program során.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31