Tervek szerint már áprilistól a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) tarifáihoz kötnék a budapesti parkolási díjakat, s átalakítják a zónarendszert is. Az új tervek szerint az óránkénti parkolás díja nem lehet alacsonyabb egy BKV-jegy áránál - írja a Napi Gazdaság.
A változtatásra azért van szükség, mert 2001 óta nettó értéken nem változtak az árak, jelenértéken pedig 21 százalékkal csökkentek a díjak. Miután a főváros nem helyezheti a közösségi közlekedés érdekei elé az egyénit, ezért a tervek szerint az óránkénti parkolás díját felemelnék legalább egy BKV-jegy árának a szintjéig. Egy jegy jelenleg 290 forintba kerül a parkolásért viszont van, ahol csak 115 forintot kell fizetni - mondta Gyarmati Zoltán, a parkolási rendszer fő intézkedéseit kidolgozó Parking Kft. ügyvezető igazgatója.
A stratégia készítői szerint a részint önkormányzati részint fővárosi tulajdonban lévő parkolási társaságok megmaradhatnának Budapest tulajdonában. A cél, hogy az ügyfél ne érzékelje, melyik cég területén jár. Ezért arra kérik őket, hogy egységes automatákat szereljenek fel, melyek alkalmasak bankkártya elfogadására is és a későbbiekben csatlakozni tudnak az e-ticket rendszerhez is. Gyarmati szerint a változtatások éves szinten 3-5 milliárd forint plusz bevételt generálnának.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







