A tegnapi találgatásokat követően a Honda vezetése ma megerősítette, hogy kiszállnak a Forma-1-ből. A csapat működtetése az elmúlt szezon során 218 millió dollárt (44 milliárd forintot) emésztett fel, a jelenlegi gazdasági körülmények között a sportág finanszírozhatatlanná vált a neves gyártó számára.
A Honda azt tervezi, hogy még az év vége előtt eladja a Forma-1-es csapatát, amennyiben ez nem sikerül, úgy már biztos, hogy egy istállóval kevesebb vág neki a 2009-es szezonnak. Más források szerint az egy hónapos határidőt a szezon márciusi nyitófutamáig ki lehet tolni, de annyival kevesebb ideje marad a vevőnek a felkészülésre.
Már az elmúlt hónapokban is szárnyra kaptak olyan hírek a Honda háza tájáról, hogy a csapatba pumpált dollár milliók ellenére eredménytelenül zárt szezon után fontolóra veszik a Forma-1-es indulást, de ilyen váratlan bejelentésre senki sem számított. A csapat 2008-ban csak a pont nélkül zárt Force Indiát előzte meg a konstruktőri világbajnokságban.

A Honda vezetői úgy vélik, hogy a jövő évi kötelezően előírt technikai fejlesztések újabb pénztömegeket emésztenének fel, miközben az autóipar zuhanása miatt egyre kockázatosabbá vált a csapat működtetése. A Honda csapat alkalmazottai nem sok jóra számíthatnak az elkövetkező hónapokban, hacsak nem érkezik valaki, aki megmenti az istállót.
Csak abban bízhatnak, hogy a semmiből váratlanul felbukkan egy kérő, aki ég a vágytól, hogy beszálljon a Forma-1-be. Ha nem találnak vevőt, akkor a 2009-es szezont csak 9 csapat 18 autója kezdi meg, szemben az idei 22-vel (idény közben a szintén Honda motorral versenyző japán Super Aguri csapat is kiszállt).
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







