Nehéz helyzetbe kerültek a hazai autóipari beszállítók a pénzügyi és reálgazdasági válság miatt, ráadásul most jelentős anyagi forrásokkal kellene rendelkezniük ahhoz, hogy az átmeneti időszakban kutatásokra és fejlesztésekre is tudjanak költeni. Utóbbi nélkül nehéz lesz később labdába rúgni, a világ autóipara ugyanis új irányt vehet a válság után - írja a Magyar Hírlap.
Szakértők szerint 1-2 évig tarthat az autóipart érintő reálgazdasági válság, melyben szakmai vélemények szerint a haza beszállító cégek 10%-a mehet tönkre.
Magyarországon 450-500 vállalkozás érdekelt az autóiparban, ezek döntően a kkv-szektorhoz tartoznak, és mintegy 90%-uk exportra termel.
A cégeknek a jelenlegi helyzetben mindenképpen hitelt kellene felvenniük a működés fenntartásához és a fejlesztésekhez, a hitelfelvételi lehetőségek azonban nagyon beszűkültek a válság miatt.
A válság lecsengése után előtérbe kerülhetnek a kisebb méretű, alacsony fogyasztású, a hibrid, illetve elektromos meghajtású járművek, mely irányváltásra a beszállítóknak a legnehezebb időkben kell felkészülniük.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






