Elkészült az M7-es autópálya utolsó - még hiányzó - szakasza, így 46 évvel az építési munkálatok megkezdését követően a fővárostól a határig ér a sztráda. A Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15 kilométeres pályaszakaszt ma adják át a forgalomnak, ezzel teljessé válik a 220 kilométeres M7-es autópálya - írja a Napi Gazdaság.
Az autópálya építése 1962-ben kezdődött a fővárosi 12 kilométeres bevezető szakasz építésével. 1975-is több lépcsőben elkészült az első kilencven kilométeres szakasz Balatonvilágosig, illetve a félautópálya Zamárdiig.
Ezt követően évtizedes csend, majd az építők 2002-ben előbb Zamárdiig, majd a 2004-2008-as ciklusban a hiányzó 132 kilométeres szakasz több ütemben történő építésével egészen a határig jutottak.
A pályaszakasz leglátványosabb és egyben legvitatottabb eleme a Kőröshegyi völgyhíd, amely a legköltségesebb volt a számításba vehető megoldások közül. Az elemzők szerint az M7-es inkább csak kiváltja a régi 7-es utat és nem igazán tár fel új területeket a gazdaság számára.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







