11 °C Budapest

A Ford után a BMW is beadja a kulcsot! Óriási elbocsátások az amerikai gyárakban!

Pénzcentrum
2008. június 6. 11:00

A válság hatásai már a legkülönbözőbb iparágakra, gazdasági területekre is hatással vannak. Az egész világ megérezte, hogy az amerikai subprime piac nem tudott megállni a lábán, köztük az autópiac is. Egy-egy gyártó ugyanis egyre komolyabb problémákkal küzd, de egyelőre bizonytalan, hogy vajon meg lehet-e oldani a helyzetet...

A Ford nemrég jelentette be, hogy a 9 milliós musztángból mindössze 45 ezret szándékozik gyártani 2009-ben. Habár ez még soknak is tűnhet, idén csak az első 5 hónapban 44 160 ilyen modellt adott el a gyár, egy évvel korábban pedig 64 560-at ugyanez alatt az időszak alatt, vagyis jól látszik a csökkenő tendencia.

A Mustang a Ford autógyár legrégebbi márkája, 1964 óta gyártják. Az eladások már az első 12 hónapban rekordot értek el, 419 ezret tudtak belőle eladni, de a második év végére elérte az 1 millió eladott darabot. Az elmúlt egy év gazdasági körülményei azonban a Mustangot sem kerülték el, egyre kevesebb fogy belőle.

Egy kiszivárgott e-mailből ráadásul az is kiderült, hogy a csökkenő eladásoknak bizony a dolgozók fogják kárát látni, a hírek szerint sokan fognak utcára kerülni. Már eddig is a Ford volt a legaktívabb ha elbocsátásokról volt szó, és valószínűleg a héten jelenti be, hogy további 15 százalékos költségcsökkentést fog végrehajtani a teljes munkaidős dolgozók egy részének leépítésével.

A Detroit Free Press által megszerzett e-mailben az amerikai Ford elnöke értesíti a dolgozókat, hogy minden valószínűség szerint augusztus 1-ig lesznek végrehajtva az elbocsátások. A gyárnak jelenleg 23 400 teljes munkaidős dolgozója van, ami a 2005-ös adatokhoz képest 32 százalékkal alacsonyabb. A leépítés mellett a Ford már azt is bejelentette, hogy a gyártási volumenből is visszavesz, főként a pickup-ok és SUV-ok esetén.

Nem csak a Ford van bajban...

A növekvő üzemanyagköltségek és a csökkenő kereslet nem az egyetlen problémája a gyártóknak. A működési költségek csökkentése is nehézkes, sokszor fájdalmas dolog. Az egyelőre még megfelelő amerikai eladások mellett a BMW szintén nehézségekkel néz szembe ezen a téren.

Emiatt idén várhatóan több, mint 8 ezer BMW dolgozó is búcsút mondhat a munkájának, sokan közülük már meg is kapták az utolsó kifizetéseket. De úgy tűnik, az eddig elbocsátottakkal megtakarított összegek nem elegendőek az egyre növekvő alapanyagköltségek és a gyenge dollár miatt, további megszorításokra van szükség. A cél az , hogy 2009 végéig elérjék az 500 milliós megtakarítást, aminek az esélye napról napra csökken.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magas üzemanyagárak nem csak egy-egy gyártót fenyegetnek

A négy kerék meghajtású modellek eladásai 18 százalékkal csökkentek a tavalyi adatokhoz képest a magas benzinárak miatt, de a kormányzati szabályozás sem tesz nekik jót. Az egyre nagyobb mértékű adók kivetése a sokat fogyasztó kocsikra ugyanazt a hatást érik el, mint a magas benzinár. A négy kerék meghajtásúak keresletének 18 százalékos visszaesése a teljes autó-eladási statisztikákban is látszik, az új autók eladása emiatt 3,5 százalékot esett. A kisebb autók eladása ezzel szemben 120 százalékra emelkedett.

2008 májusában az amerikai piacon az eladási listát a következő modellek vezették:

1. Ford Focus
2. Vauxhall Corsa (Opel Corsa)
3. Vauxhall Astra (Opel Astra)
4. Ford Fiesta
5. Volkswagen Golf
6. Peugeot 207
7. Vauxhall Zafira (Opel Zafira)
8. Vauxhall Vectra (Opel Vectra)
9. BMW 3 Series
10. Ford Mondeo

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?