Új kereskedelmi modell indulhat útjára még ebben az évben a hazai piacon. Az új értékesítési csatorna lényege, hogy több autókereskedő tömörül szövetségbe és közösen kínálják portékájukat, jelentős költségcsökkentést és erősebb alkupozíciót érve el ezzel a gyártóknál - írja a Világgazdaság.
Természetesen megoszlik, a szakma véleménye arról, hogy mikor jelenik meg az új értékesítési modell a hazai piacon. Egyes szakértők szerint az autópiac szűkülése és tőkeerős nyugati versenytársak megjelenésének köszönhetően a kis hazai szereplők létkérdése az összefogás. Mások szerint megállt a hazai autópiac a lejtőn és jól menő hazai vállalkozásoknak nem érdeke, ilyesfajta értékesítési szövetség létrehozása.
Emellett a háttérben folynak a felvásárlások és több hazai nagyvállalkozó próbálja érdekeltségeit kiterjeszteni, úgy, hogy kisebb kereskedésekben szerez befolyásoló részesedést.
Kérdéses tehát a hazai autókereskedők jövője, vagy koncentrálódni fog a piac és néhány nagy hazai szereplő kezében lesz a kereskedések nagy része, vagy szövetségbe tömörülnek a szalonokat üzemeltetők, kvédve ezáltal a felvásárlást, illetve a külföldi cégek piacszerzését.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


