17 °C Budapest

Húsvétkor kevesebb, az első negyedévben viszont több e-matrica fogyott

Pénzcentrum
2008. március 27. 12:16

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. negyedéves értékesítési mutatóiból kiderül, hogy az előző év hasonló időszakához képest az eladott e-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős mértékben növekedett.

Az ÁAK Zrt. első negyedéves értékesítési kimutatásai alapján elmondható, hogy továbbra is jelentős mértékben növekszik az eladott e-matricák darabszáma. A 2007-es esztendő hasonló időszakával összehasonlítva összességében mintegy 23 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak az autósok, ami 24 százalékos bevételnövekedést eredményezett. Ez a 2007-es 15,6 milliárd forinttal szemben 2008-ban közel bruttó 19,3 milliárd forintot jelent. A legszembetűnőbb emelkedés a havi és az 1 napos úthasználati jogosultságok terén mutatkozott: ez előbbi esetében 24, utóbbinál pedig 42 százalékos forgalombővülést jelent. Továbbra is erőteljes növekedést mutatnak a teherautók számára előírt díjkategóriák eladási adatai: a D4-ben 42, a D2-ben 67, míg a D3-as kategóriában 112 százalékkal több e-matricát értékesítettek, mint egy évvel korábban.

Az értékesítési adatok általánosan növekvő tendenciája ellenére a húsvéti hosszú hétvégén kevesebb e-matricát vásároltak az autósok, mint egy évvel korábban. Ez számokban kifejezve 4 százalékos darabszám és 6 százalékos bevétel csökkenést jelent, ami az elmúlt évek eladási statisztikáit vizsgálva szokatlan jelenségnek minősíthető. A visszaesés hátterében elsősorban valószínűleg a mostoha időjárási körülmények állnak (pl. erős szél, havazás).

Az értékesítési darabszámok és az árbevétel általánosan növekvő tendenciája mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül a gyorsforgalmi úthálózat fokozódó mértékű bővülése, valamint az úthasználati díj fizetésének egyes főutakra való kiterjesztése áll (a D4 es kategóriába tartozó járművek 2007. április 1.-től, a D2 és D3 kategóriába tartozó járművek pedig 2008. január 1.-től kötelesek díjat fizetni a tranzit főutakon). Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az autópálya-matricák értékesítését és ellenőrzését 2006. január 1-je óta a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) megbízása alapján végzi. Az e matricabevételek a KKK által üzemeltetett Útpénztár költségvetésének bevételi oldalát erősítik, és így azokat a közúthálózat üzemeltetésére és fenntartására fordítják.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 2. 19:20
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom