Európa több országában törvényt tiltja, hogy húsz százaléknál kisebb önrészszel autót lehessen vásárolni. Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint hasonló korlátozásokat a magyar autólízing-piacon is indokolt lenne bevezetni - írja a Népszabadság.
Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint korlátozni kellene a lízingpiacot. Az elmúlt években számtalan csalásra derült fény, amelyeket lízingelt autókkal követtek el. Hajléktalanok nevére nulla forint önrésszel lízingeltek autókat, amelyeket szinte azonnal Olaszországba, Görögországba vittek, eladtak, majd itthon bejelentették a rendőrségnek és a biztosítónak, hogy a járművet ellopták.
- Európa több országában éppen az efféle visszaélések megakadályozására törvény tiltja, hogy húsz százaléknál kisebb önrésszel autót lehessen vásárolni A jelenlegi hazai gyakorlatban ugyanis az összes lízingelővel fizettetik meg a lízingcégek, a bankok és a biztosítók a csalók által okozott veszteségeiket. Az esetleges szigorítástól Kondorosi a biztosítási és a lízingdíj csökkenését reméli.
A kormánybiztos megszigorítaná a lízingdíjat valamilyen okból fizetni nem tudó ügyfelektől visszavett autók értékesítési gyakorlatát is. Jelenleg zárt körben, mélyen reális piaci értékük alatt adják el a bankok, illetve a lízingcégek ezeket az autókat - állítja. Emiatt évente öt-tízmilliárd forint haszonra tesznek szert a bennfentesek és közvetítőik. Kondorosi Ferenc és szakértői azt szeretnék elérni, ha a jövőben az ilyen autókat kizárólag árverésen, például az interneten lehetne értékesíteni.
Kondorosi megszigoríttatná a festékanyagok behozatalának ellenőrzését is. Kezdeményezése szerint a vámőrségnek a határ közelében folyamatosan ellenőriznie kellene a festékszállítmányokat. Továbbá jogszabályban kellene előírni, hogy a szóban forgó festékeket és segédanyagokat kizárólag regisztrált és ellenőrzött vállalkozások használhassák és forgalmazhassák. A környezetvédelmi és a fogyasztóvédelmi hatóságnak emellett szigorú ellenőrzés alá kellene vonnia a festékforgalmazókat, és fel kellene kutatni az engedély nélkül működő fényezőműhelyeket.
A szakértők adatai szerint Magyarországon évente tíz-tizenötezer tonna kenőanyagot hoznak forgalomba termékdíj-fizetés nélkül. Ez milliárdos bevételkiesést jelent a költségvetés számára. Legkevesebb 60 ezer tonna fáradt olaj sorsa pedig ismeretlen, vagy ahogy a kormánybiztosi hivatal dokumentuma fogalmaz: ezt a fáradtolaj-mennyiséget nem ellenőrzött körülmények között semmisítik meg. Jelentős részét vélhetően egyszerűen a csatornahálózatba vagy a természetbe engedik. Kondorosi Ferenc és szakértői szerint ez a gyakorlat csak úgy változtatható meg, ha a jövőben a kenőanyagok értékesítését kizárólag ellenőrzött forgalmazókra bízzák, akik egyben a fáradt olaj begyűjtését is végeznék.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ma már nem azért lopják az autókat, hogy külföldre csempésszék vagy hogy átfestve, átrendszámozva hamis iratokkal újra forgalomba helyezzék őket.
A lopott autók többsége illegális bontókban végzi, ahol szétszedik, majd alkatrészenként értékesítik őket. Miként beszámoltunk róla, az új rend kormánybiztosa szakértőkkel számos javaslatot dolgozott ki az autókhoz kapcsolódó visszaélések, s ezáltal az autólopások visszaszorítása érdekében. Előíratnák az új autók "másodlagos megjelölését", így nyomon követhető lenne alkatrészeik útja azután is, hogy a bontóba küldték őket. Köteleznék a biztosítókat, hogy a totálkáros autókat és a roncsokat ne a szabadpiacon értékesítsék, hanem ellenőrzött, regisztrált bontókban vagy hulladékhasznosítókban helyezzék el.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







