A gépjármű üzembentartójának objektív felelősségét kimondó, 2008 januártól hatályos jogszabály megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól Vajda Attila győri ügyvéd, a törvénymódosítás ugyanis több ponton hibás elemeket tartalmaz - írja a Magyar Nemzet.
A törvénymódosítás értelmében akár 300 ezer forint bírsággal is sújtható automatikusan a jármű üzemben tartója, ha kocsijának vezetője megszegi a közúti közlekedésre vonatkozó előírásokat. A tulajdonosnak nem csak akkor kell fizetnie, ha nincs meg a sofőr, hanem akkor is, ha a vezetőtől nem sikerül behajtani a bírságot.
Az objektív felelősségen alapuló rendszerben az üzembentartó egyáltalán nem kap lehetőséget arra, hogy kimentse magát, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja, hogy a bírság kiszabásánál a hatóság nincs tekintettel arra, hogy a vezető vétkesen szegte-e meg az előírásokat.
Az új szabályozásban az ártatlanság vélelme is sérülhet, a hatóságnak ugyanis semmit nem kell az üzembentartóra rábizonyítania. A hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközhet, hogy más büntetési tételek vonatkoznak a tulajdonosra és a járművezetőre. A sofőr legfeljebb 150 ezer, az üzembentartó pedig 300 ezer forintra bírságolható.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







