Budapest XVIII. kerületében kilenc új trafiboxot telepít az önkormányzat, Újpesten három csomópontban építik ki a rendszert.
Egy olyan országban, ahol évente egy kisebb falu lakosságával azonos számú ember hal meg közlekedési balesetben az utakon, nem lehet rossz üzlet a sebességmérés. Egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint a jövőben - a rendőrség mellett - az önkormányzatok és a közútkezelők is ellenőrizhetik az útjaikon áthaladók sebességét, és dokumentálhatják az olyan szabálysértéseket, mint a piroson áthajtás, a tilosban várakozás, a záróvonal átlépése, az előzés a leállósávban - írja a Népszabadság.
Az önkormányzatok és a közútkezelők erre szakosodott vállalkozásokat is megbízhatnak. Ez esetben a cégek közreműködői díját a szabálysértési bírságból vonják le.
Meg is rohanták a potenciális befektetők az ORFK-t a törvény kihirdetése után, annak ellenére, hogy ma még nem lehet tudni, hány forintot kapnak majd a közreműködők egy-egy közlekedési szabálysértés dokumentálásáért.
A rendőrség azonban nem tárgyal a befektetőkkel, nekik az önkormányzatokat és a közútkezelőket kell megkeresniük. Nem állhat ki akárki és akármilyen készülékkel sebességet mérni, szigorú követelmények vannak. A rendőrség - a műszaki és a jogi feltételek mellett - a cég és a megbízó közti szerződést is ellenőrzi. Bár a közreműködőkkel szemben támasztott követelmények többsége még nem ismert (azt viszont tudni, hogy rendelkezniük kell úgynevezett "nemzetbiztonsági megfelelőséggel" és ISO-minősítéssel).
Egy várhatóan még e hónapban megjelenő kormányrendelet határozza majd meg, hogy egy-egy szabálysértés dokumentációjáért mekkora közreműködői díj illeti meg a vállalkozásokat.
A cégeknek a tervek szerint olyan speciális eszközökkel kell rögzíteniük a szabálysértéseket, amely nemcsak az esetet képes dokumentálni, hanem azt is, hogy hol és mikor követték azt el. Ilyen berendezései még a rendőrségnek sincsenek, de 2011-ig meg kell felelniük ezeknek a követelményeknek.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szabálysértések dokumentálására szakosodott vállalkozásokkal szemben támasztott technikai elvárásokat még Brüsszelnek is jóvá kell hagynia. Ez három-négy hónap is lehet - feltéve, hogy a már beterjesztett javaslatot elfogadják. Így várhatóan akár hónapokat is késhet a májustól beígért szigor az utakon, még akkor is, ha Brüsszel "postafordultával" adja áldását a feltételekre.
Szakértők európai példák alapján úgy számolnak, hogy a sebességmérés csak három-négy évig lesz jó üzlet. Ma a rendőrség alig több mint száz eszközt működtet. Ha a jövőben a vállalkozásoknak köszönhetően a sebességmérők száma a hússzorosára nő, várhatóan az autósok is fegyelmezettebbek lesznek. Már csak azért is, mert január elsejétől érvényesülhet az objektív felelősség elve, azaz vagy a szabálysértőnek, vagy az autótulajdonosnak, de valakinek mindenképp fizetnie kell. A szabálysértések számának csökkenése idővel csökkentheti a sebességmérés jövedelmezőségét is.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








