Egyre többen panaszkodnak az utóbbi időben, hogy lelassult a hivatásos jogosítványok kiadása, így a csere idején a sofőrök egy ideig nem tudnak dolgozni, kiesnek munkájukból - írja az Index.hu.
A profi járművezetőknek 3-5 évente jár le a jogosítványuk, így eleve sűrűbben kötelezik őket a vezetői engedélyek meghosszabbítására, cseréjére. A legtöbbjük ezért a lehető leghosszabb ideig próbálja kihúzni a normál sofőröknél rövidebb ciklusokat (40 éves korig 5 évente, afölött 3 évente kell meghosszabbítaniuk a jogosítványukat), és csak a legvégén megy el intézni az új engedélyt.
Lassuló ügyintézés
A több ezer embert érintő ügyintézés az utóbbi időben lelassult, emiatt több panasz is érkezett az Indexhez, de a Totalcar is foglalkozott már az üggyel májusban.
Különösen az aggasztja az érintetteket, hogy az új jogosítvány kiadása előtt a régit bevonják, miközben a hosszabb ügyintézés miatt akár egy-két-három hét is kieshet, ha a lejárat előtt adják be a kérelmüket.
Egy hét a minimum
A hosszabb ügyintézés nemcsak az önkormányzati okmányirodákban való sorban állást, telefonos kérdezősködést, esetleg internetes időpontkérést jelenti (általában ez is egy-két napba vagy akár hétbe telhet), hanem az egészségügyi alkalmasságot is hosszas procedúrával kell igazolni. A munkaügyi egészségügyi vizsgálatokhoz ugyanis több helyszínt is fel kell keresni, így a jogosítvány meghosszabbítása legalább egy-másfél hétig tart, és ez a hétnapos időtartam nyúlik immár egyre hosszabbra.
Az Index egy olvasója felvetette ezért azt az ötletet is, hogy az önkormányzati okmányirodák miért nem tudnak áthidaló megoldásként ideiglenes engedélyt kiadni, amíg a központi engedélykiadás elhúzódik.
Bonyolult rendeletek
Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium illetékeseit. A válasz kissé bonyolult, több jogszabályra hivatkozik. Egyrészt ugyanis a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló, 2000-ben született belügyminisztériumi (BM) rendelet szerint a jogosítvány cserével érvényesíthető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A BM-rendelet azonban egy másik jogszabályra hivatkozik, amikor az engedélyek leadásáráról van szó. E másik, 1999-es kormányrendelet szerint az új okmány kiadásakor a régit a hatóságnál le kell adni - közölte az Indexszel Sárdi Erika, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (Kekkh) elnökhelyettese.
Soron kívüli kiadás a Központi Okmányirodán
Sárdi szerint így a kérelem benyújtásakor még érvényes vezetői engedély visszaadható, ha az újat a tulajdonos személyesen veszi át. Rendkívül indokolt esetben - így különösen halaszthatatlan külföldre utazás esetén -, ha a vezetői engedély cseréjére, pótlására a kérelmet a Központi Okmányirodában nyújtották be, a jogosítvány soron kívül kiadható.
Az elnökhelyettes szerint ezekkel az együttes intézkedésekkel áthidalható az Index által felvetett probléma, a járművezető nem esik ki a munkából. Az elnökhelyettes fontosnak tartotta leszögezni, hogy csak az érvényes engedélyek esetén van erre mód. (Az Indexnek nyilatkozó panaszosok szerint ugyanakkor a Központi Okmányirodán a leghosszabb a sor, így a gyors ügyintézés csak akkor igaz, ha már sikerült valakinek időpontot kapnia ide.)
Cserénél nem lehet ideiglenes jogosítványt kiadni
A BM rendelet alapján ideiglenes vezetői engedély a vezetői engedély eltűnése, megsemmisülése, megrongálódása esetén, valamint a képzés és vizsgáztatás tekintetében a jártassági feltételhez kötött kategória megszerzéséhez állítható ki a jogosítvány legyártásáig, közölte Sárdi, hozzátéve: az ideiglenes engedély csak belföldön jogosít járművezetésre.
Emiatt Sárdi szerint a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nincs mód arra, hogy csere esetén ideiglenes okmányt adjanak ki a vezetői engedély legyártásáig.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








