Természetes, hogy mindenki szereti látni, hogy autója hogyan áll a különböző ranglistákon, vajon ott van-e a legmegbízhatóbb, legértékállóbb, legsikeresebb modellek között. Egyes szakértők azonban megkérdőjelezik a közvélemény kutató cégek által készített felmérések eredményét, arra hivatkozva, hogy mivel ezek alkalmasak a vásárlói döntések befolyásolására, könnyen reklámeszközzé válhatnak a gyártók kezében.
A tengerentúli szakértők ezért azt tanácsolják, hogy mindenképpen hideg fejjel figyeljük ezeket az eredményeket, s hogy megkönnyítsék a dolgunkat, ki is emelnek két általuk, megbízhatónak minősített rangsorolást, melyek segítséget jelenthetnek autóvásárlás esetén.
Az első figyelemre méltónak ítélt listát az IntelliChoice szolgáltatja, mely a piacon található modelleket rangsorolja értékállóságuk és az első öt évben felmerülő fenntartási költségük alapján. Persze itt is fontos kiemelni, hogy a felmérés a "lehető legjobb vásárt" keresi, nem a legkedveltebb autót.
Az IntelliChoice ranglistáját hagyományosan a Toyota uralja, bár az idei évben előretörőben van a hazai óriás, a General Motors, mely több kategóriában is megkapta a legjobb modellnek járó elismerést.
A miniautók között a Mini Coopert minősítették a legjobb vételnek, melyet értékállósága és igencsak kedvező tulajdonságai indokolnak. Kétségtelen azonban, hogy a Minin kívül is szaladgál még néhány jó és praktikus mini az utakon, vegyük példának a Honda Jazzt.
A kiskategóriás autók között a Honda Civic-je, míg középkategóriában a Toyota hibridje, a Prius bizonyult a legjobbnak. A szakértők szerint a Civic győzelmével kapcsolatban nincs helye vitának, a Prius azonban, amellett hogy jó értékállósággal és valóban alacsony fogyasztással rendelkezik, kategóriájához képest nem elég tágas. Így azoknak, akik a nagy terek bűvöletében élnek, jobb megoldást jelenthet a Toyota Camry, a Ford Fusion vagy a Honda Accord.
A luxuskategóriában egyértelmű a japán és európai autógyártók fölénye, a detroiti óriások csak a sportkocsik esetében jutnak újra szóhoz, ezt a kategóriát ugyanis a Chevy Corvette vitte el. A terepjárók között viszont csakis a Hummer állta a sarat a Toyotával és a Lexus-szal szemben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az értékállóság mellett azonban fontos szerepet játszik a biztonság. Ebben az esetben a Car and Drive magazin online változata lehet az autósok segítségére, mely egy csokorba gyűjti a 25 ezer dollárnál olcsóbb, de alapfelszereltségként legalább hat légzsákkal és menetstabilizálóval rendelkező modelleket.

Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







