9 °C Budapest

Egyre több a súlyos, halálos baleset

Pénzcentrum
2007. május 21. 08:59

A Központi Statisztikai Hivatal legfrisebb adatai szerint 2007. év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 16%-kal nőtt a közúti közlekedési balesetek száma. Éves szinten tekintve, a trend 2000 óta folyamatosan emelkedő. A balesetek súlyosabb kimenetelűek: 34%-kal több személy vesztette életét a közutakon és 17%-kal többen sérültek meg súlyosan. A balesetek közül 30%-kal többet okoztak ittas állapotban, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt negyedévben közel 4300 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek 6%-a halállal végződött. Az előző év azonos időszakának adataihoz viszonyítva a lakott területen belül történt balesetek száma nőtt nagyobb mértékben, 21%-kal, a lakott területen kívül történteké pedig 6%-kal. A halálos kimenetelű balesetek száma 37%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos negyedévében. A negyedéven belül a halálos kimenetelű balesetek január hónapban haladták meg a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakának a szintjét: 80%-kal. A balesetet elszenvedők száma több mint 5800 volt, közülük 286-an életüket vesztették, közel 1700an súlyosan megsérültek, a könnyen megsérültek száma megközelítette a 3900-at. A meghalt személyeknek csaknem 60%-a vétlen áldozat volt.

Régiós bontásban: a balesetek száma minden régióban növekedett, leginkább a Nyugat-Dunántúlon, 34%-kal. Az adott területen bejegyzett tízezer gépjárműre jutó balesetek száma az Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 13, szemben a 12-es országos átlaggal.

A közúti forgalomban leggyakrabban a keresztező irányban haladó járművek ütköztek. A második leggyakoribb balesettípus a gyalogos elütése, de a kimenet súlyosságát tekintve ez áll az első helyen. A gyalogoselütések 10%-a halálos kimenetelű volt. 2007 I. negyedévében az egyenesen haladó és a kanyarodó járművek ütközése megnevezésű balesettípus száma emelkedett a legnagyobb mértékben, 79%-kal, viszont 15%-kal kevesebb jármű ütközött álló, parkoló járműbe, mint az előző év azonos időszakában. A balesetek 68%-át a személygépkocsik, 9%-át a gyalogosok és 8%-át a teherszállító járművek okozták. A kerékpárosok 7%-ban voltak okozói a balesetnek. Az elmúlt év adataihoz viszonyítva a motorkerékpár okozta balesetek száma emelkedett a legnagyobb mértékben, több mint háromszorosára. A balesetek 90%-a a járművezetők hibájából történt, leggyakrabban nem megfelelő sebességgel haladtak.

Lakott területen kívül történt balesetek közül az egyjárműves balesettípus, ezen belül a megcsúszás, farolás, felborulás, pályaelhagyás volt a leggyakoribb.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az autópályákon közlekedők a balesetek mindössze 2%-át okozták, de az előző évhez mérten 12%-kal többet. Az itt megsérült személyek 37%-a külföldi állampolgár volt, számuk az előző év azonos időszakának adataihoz képest 90%-kal nőtt.

Országos szinten és régiós bontásban is emelkedett az ittasan okozott balesetek száma és aránya. Száz baleset közül 14 hátterében állt alkohol. Az ittasan okozott balesetek száma az Észak-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, 76%-kal, és egyedül a dél-alföldi régióban csökkent, 12%-kal. A régiókon belül Budapesten mutatkozott a legnagyobb növekedés, több mint a duplájára.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem