20 °C Budapest

Csak egy kis koccanás, de több százezerbe kerülhet!

Pénzcentrum
2007. március 2. 16:00

Az amerikai autószövetség nemrégiben napvilágra került teszteredményei szerint a koccanásos balesetekben keletkezett sérülések megjavíttatásának költségei sokkal magasabbak mint azt a fogyasztók gondolják. Még abban az esetben is, ha az ütközéskori sebesség nem haladja meg egy gyorsabban sétáló gyalogos sebességét.

A magas költségek a tesz eredménye szerint arra vezethetők vissza, hogy kis- és középkategóriás autók lökhárítói nem nyújtanak kellőképpen nagy védelmet az ütközések során. A szövetség 17 középkategóriás autót vizsgált, frontális és oldali ütközések során.

A legdrágábban javítható személygépjárművek a Nissan Maxima, a Volkswagen Passat, a Pontiac G6 és a Hyundai Sonata, melyek átalagos javítási költsége meghaladta a 4000 dollárt, vagyis a 768 ezer forintot.

Az autógyártók a teszt eredményeinek nyilvánosságra hozatala után kiadott sajtónyilatkozatai szerint, a javítási költséget az autó használtai és egyéb értékének viszonylatában kell megnézni, ezt a tényezőt is figyelembe véve pedig a vállalatok szerint a javítási költségek már egyáltalán nem magasak.

A legkevésbé költséges autóknak ezzel szemben pedig a Mitsubishi Galant, a Toyota Camry és a Mazda 6 bizonyult, az átlagos javítási költség ebben az esetben ugyanis "csupán" 1500 dollár (288 ezer Ft) körül alakul.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem