5 °C Budapest

Autópálya-díjak: változás várható

Pénzcentrum
2007. január 4. 09:00

A nagy tehergépjárművek után már jövő év elején, míg a személyautók után 2009-től lehetne használatarányos autópálya-díjat fizetni, ami a jelenlegi elképzelések szerint egy hosszabb útra többe kerülne, mint amennyibe ma egy négynapos matrica kerül - írja a Napi Gazdaság.

A Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. adhat tanácsokat az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságnak (Úkig) a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) bevezetésével, illetve használatával kapcsolatban. A közbeszerzési pályázatra négy ajánlat érkezett, ám a jelentkezők között konzorcium is volt, így összesen hét vállalat vett részt a tenderen.

A Deloitte havi 15 millió forintért végzi az elkövetkező 24 hónapban az ED előkészítése, illetve beindítása körüli tanácsadói munkálatokat. A nyertes feladata lesz az ED kiépítésére szóló pályázat előkészítése, de közre kell működnie a kivitelező kiválasztásában és kezdetben az üzemeltetés monitoringjában is.

Ez az év minden bizonnyal nem lesznek elegendőek a hálózat teljes, országos kiépítésére, így várhatóan részlegesen indul el a szolgáltatás 2008 elején. Az a pályázó viszont, amelyik nagyobb technikai lefedettséget ígér, előnyösebb helyzetbe kerül, vagyis magasabb pontszámot kap. Arról, hogy hol vezetik be a ED-t, a kormány dönt majd; a "minimálprojekt" szerint legalább a gyorsforgalmi utakon lenne lefedettsége a rendszernek, míg egy másik, maximalista változat szerint valamennyi - 1, 2 és 3 számjegyű - főútra kiterjesztenék az informatikai rendszert, hogy a D4 kategóriába tartozó járművek után bárhol lehessen ilyen módon díjat szedni. Az szinte biztosra vehető, hogy a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömeget meghaladó járművek után már a jövő év elejétől ilyen módon egyenlítik ki az úthasználati díjat, de a személygépkocsi-tulajdonosok még biztosan nem így fizetnek majd egy év múlva.

Számukra erre legkorábban 2009-ben nyílhat lehetőség, de alternatívaként továbbra is megmarad a jelenlegi, matricás díjfizetési gyakorlat. A közlekedési tárca szerint a D1-es járművek (például a személyautók) után mai áron számolva 2009-től kilométerenként 5,60 és 7,50 forintos díjat kell fizetni, míg a D4-es nagyteherautók után 2008 elejétől 22,40-től 26,31 forintig terjedhet a kilométerenkénti díj. Tehát például Budapesttől Debrecenig csaknem 1300 forintba kerül, de ez felcsúszhat 1725 forintra is 230 kilométeres távval számolva. A teherautók díja pedig ugyanezen a távon legalább 5152 forint lehet egy útra, vagyis például a személyautók esetében - amíg lehet - érdemesebb lesz négynapos matricát váltani, feltéve hogy annak ára nem emelkedik majd jelentősen 2009-re. Igaz, rövidebb távra viszont olcsóbb lesz így fizetni, mint matricával, és végre a teherautók is annyival többet fizetnek, amennyivel többet közlekednek.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm