Félmillió forint feletti konzolárakkal és akadozó ellátással találkozhatnak azok, akik a GTA VI várható november 19-i megjelenésére vennének új gépet.
Egyre gyakorabban fordul elő az európai nagyvárosokban, hogy közvetlenül az ATM-es készpénzfelvétel alatt/után fosztják ki bűnözők a gyanútlan ügyfeleket. Ráadásul a legtöbb trükk itthon is hódít. A rendőrség tájékoztatást tett közzé a napokban.
Érdekes felvételek járták be az európai sajtót még októberben. A képeken az látszik, hogyan próbálják meg a bűnözők meglopni a gyanútlan készpénzfelvevőt egy párizsi bankjegykiadó automatánál. A trükkhöz hárman kellenek: egy férfi, aki megzavarja az ATM-nél pénzt felvevő ügyfelet, aki elfordul tranzakció közben. A mellette álló nő eközben egy szempillantás alatt elveszi a pénzt, amit az automata kiadott. Harmadik társuk - magát koldusnak álcázva - a bankjegykiadó szélénél ül: ő tölti be az őrszem szerepét.

Úgy látszik azonban, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak Magyarországon (főként Budapesten) is. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a biztonságos készpénzfelvétel érdekében tájékoztatást tett közzé a napokban.
KATTINTS! Vigyázz, milyen pénzt veszel ki az ATM-ből! Akár le is csukhatnak
A BRFK szerint annak érdekében, hogy a bankautomatákból történő készpénzfelvétel biztonságos legyen, az alábbi szabályokat kell betartanunk:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Lehetőség szerint a pénzintézetekben, illetve annak közelében lévő automatákat használjuk. Kerüljük az elhagyott helyeken, kivilágítatlan utcákban található bankautomatákat!
- Ha jelentősebb pénzösszeget szeretnénk felvenni, főként ügyfélfogadási időben, a bankfiókban, vagy családtagunk kíséretében tegyük meg azt!
- Ne tartsunk magunknál nagy összegű készpénzt sokáig!
- Megtakarításainkat pénzintézetben tároljuk, ott van a legnagyobb biztonságban!
- A felvett pénzt úgy tegyük el táskánkba, vagy belső zsebünkbe, hogy az ne legyen könnyen hozzáférhető. Legyünk figyelmesek a bankautomatánál, de viselkedjünk természetesen!
- Részesítsük előnyben a bankkártyás vásárlást a készpénzfelvétellel szemben! Amennyiben pénzt veszünk fel, lehetőleg csak akkora összeget, amekkorára valóban szükségünk van!
- Pénzfelvételi szokásainkat, anyagi helyzetünket, várható kiadásainkat kezeljük diszkréten, ne hozzuk nyilvánosságra, ne osszuk meg idegenekkel!
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






