Sikeresen tesztelték az első hazai fejlesztésű, drónok megsemmisítésére alkalmas lézerfegyver-prototípust.
Forradalmi újítást tesztelnek az egészségügyben: ez lehet a csodafegyver a végeláthatatlan várólisták ellen
A brit kormány mesterséges intelligenciára épülő eszközöket vezet be a barnsley-i kórházban. A cél a várólisták, a lekésett orvosi időpontok és a személyzetet terhelő adminisztráció csökkentése. A kísérleti program áprilisban indult, miután Barnsley-t februárban az Egyesült Királyság első "Tech Town"-jává nevezték ki - közölte a BBC.
A kormány szándéka szerint a technológia révén az állami egészségügyi szolgálat (NHS) munkatársai több időt fordíthatnak a betegellátásra. Liz Kendall tudományügyi és technológiai miniszter szerint Barnsley "megmutatja az ország többi részének, hogyan használhatjuk a technológiát egy mindenki számára működő jövő felépítéséhez".
A kórházi program mellett egy 800 ezer font keretösszegű mesterségesintelligencia-képzési pályázati alapot is létrehoztak, amelyre májustól lehet jelentkezni. A kezdeményezés elsősorban a kis- és középvállalkozásokat célozza meg. Emellett olyan magánszemélyeket is támogatnak, akik egyébként nem jutnának hozzá ilyen jellegű oktatáshoz.
Sir Stephen Houghton, Barnsley önkormányzatának vezetője úgy véli, hogy a kísérleti programok "a Tech Town első valódi, gyakorlati megnyilvánulásai". Hozzátette, hogy a képzési alap kulcsszerepet játszhat a jövőtálló készségek elsajátításában. Ezáltal a helyiek új ismeretekkel gazdagodhatnak, a munkáltatók pedig felkészíthetik a működésüket a technológiai változásokra.
Pillanatok alatt tűnhet el a pénz a magyarok bankszámláiról: új módszerrel fosztják ki az ügyfeleket
Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







