28 °C Budapest
Hands of mature women gaming with handheld game controls.

Komoly döntés született a Microsoftnál: sokak szerint ez lehet az utolsó szög a XBox játékkonzol sírjába

2026. február 25. 17:45

A Microsoft bejelentette, hogy Phil Spencer, a játéküzletág vezetője közel negyven év után visszavonul, és Sarah Bond, az Xbox elnöke szintén távozik posztjáról. Spencer utódja Asha Sharma lesz, aki korábban a cég mesterséges intelligenciával kapcsolatos projektjeit felügyelte. A kinevezés azonban heves vitát váltott ki a játékosközösségben - írta meg a BBC.

Spencer 1988-ban gyakornokként csatlakozott a Microsofthoz, és fokozatosan küzdötte fel magát a ranglétrán, mígnem 2022-ben a Microsoft Gaming vezérigazgatója lett. Irányítása alatt zajlottak le a cég legnagyobb játékipari akvizíciói, a Minecraft fejlesztőjétől, a Mojangtól kezdve egészen a játékipar történetének legnagyobb üzletéig, az Activision Blizzard felvásárlásáig. Szintén az ő nevéhez fűződik az Xbox Game Pass 2017-es elindítása, amely előfizetéses rendszerben tette elérhetővé a játékokat PC-n és egyéb eszközökön.

Az utódlás körüli vita középpontjában Sharma játékipari tapasztalatának hiánya áll. Egyesek egyenesen az "Xbox végét" vizionálják, mások pedig kigúnyolták az új vezetőt. Sharma az Xbox-profiljának megosztásával próbálta bizonyítani elköteleződését, ám kiderült, hogy a 29 játszott játék mindegyike az elmúlt hónapból származott.

A Windows Central munkatársa, Jez Corden szerint Sharma korábbi, a Metánál és más technológiai cégeknél szerzett tapasztalata segíthette elő a kinevezését. Corden úgy véli, a Microsoft azért választotta őt, mert az Xboxnak olyan platformokkal kell versenyeznie a felhasználók figyelméért, mint az Instagram vagy a TikTok, és ezen a területen látják a legnagyobb lemaradást.

Az átszervezés kapcsán sokan attól tartanak, hogy az Xbox egyre agresszívebben fogja alkalmazni a mesterséges intelligenciát a játékfejlesztés során. Sharma igyekezett eloszlatni az aggodalmakat. Közleményében kijelentette, hogy nem fogja "elárasztani az ökoszisztémát lélektelen MI-szeméttel", és hangsúlyozta, hogy a játékok mindig is emberek által létrehozott művészeti alkotások maradnak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Matt Booty, az Xbox Game Studios korábbi vezetője a tartalomért felelős elnöki pozícióba lépett elő, és közleményében igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, jelezve, hogy a stúdiók szintjén nem zajlanak szervezeti változások. A vezetőváltás mindenesetre egy nehéz időszakban történik, hiszen az Xbox az elmúlt évben tömeges elbocsátásokkal, gyenge hardvereladásokkal és emelkedő fejlesztési költségekkel küzdött.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 26. 16:07