A mesterséges intelligencia már a középiskolások mindennapjainak része, ezért a Bosch új, országos oktatási programot indít.
Újabb gigavállalat értéke lépte át a 4 ezer milliárd dolláros határt: mi történik a tech piacon?
A Microsoft részvényei több mint 5 százalékkal emelkedtek csütörtökön, aminek köszönhetően a vállalat piaci értéke elérte a 4 billió dollárt, csatlakozva ezzel az Nvidiához a kizárólagos klubban- írta meg a CNBC.
A vártnál jelentősebb árfolyam-emelkedés mögött elsősorban a felhőalapú szolgáltatások, különösen az Azure üzletág kiemelkedő teljesítménye áll. A CNBC a Microsoft által nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásai idén már több mint 75 milliárd dollár bevételt generáltak, ami 34 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A technológiai szektor óriásainak jelenlegi szárnyalását egyértelműen a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szolgáltatások hajtják. Ez magyarázza, miért növekszik az Nvidia és a Microsoft gyorsabban, mint a jelenleg 3,2 billió dolláros piaci kapitalizációval a harmadik helyen álló Apple.
Az idei év eddigi legnagyobb nyertese az Nvidia, amely az első félévben 33 százalékos növekedést ért el. A vállalat grafikus processzorai meghatározó szerepet játszanak olyan nagy nyelvi modellek fejlesztésében, mint az OpenAI ChatGPT-je vagy a Google Gemini modellje.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







