Az eredmények szerint a vállalatok több mint 80 százaléka tapasztalt valamilyen adatbiztonsági incidenst az elmúlt három évben.

Ha valakinek van felesleges 12–14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják-e képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat? Konzultálnának-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel? Mutatjuk a legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményeit.
Jóllehet a magyarok háromnegyede ismeri a humanoid robottechnológiát, azonban úgy gondolják, hogy 10 éven belül mégsem ez fogja meghatározni az életünket. A magyar lakosságot a mesterséges intelligenciához hasonlóan a robotokkal kapcsolatban is kétségek gyötrik. 16 százalékuk mondta azt ugyanis, hogy a humanoid és a szolgáltató robotok pozitív hatással lesznek az életünkre, ugyanakkor százból huszonkettő magyar mégis tart ezektől. Nincs ez így a mesterséges intelligenciával, amellyel kapcsolatban viszont a magyarok több mint fele véli úgy, hogy az MI-vel való együttműködés a következő évtizedben a mindennapjainkra a legnagyobb hatással lesz. Ez a kutatás is megerősítette: minden második magyar tart attól, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia veszélyeztetheti vagy elveszi a munkáját.
Érdekes adat, hogy szinte minden második magyar úgy gondolja, hogy az MI által vezérelt humanoid robotok a legtöbb olimpiai sportágban világrekordot dönthetnek a jövőben. Világszinten ez az arány magasabb, 55 százalék. Sőt nem csupán az Olimpián remekelhet az MI, hanem a nemzetközi eredményhez hasonlóan (45%) a magyar lakosság 43 százaléka szerint akár a Nobel-díjat is elnyerheti a jövőben.
Bár világviszonylatbana magyarok alapvetően szkeptikusabbak a technológiákkal és az adatvezérelt világ legújabb fejlesztéseivel kapcsolatban, 39 százalékuk mégis azt mondja, hogy ha eléggé fejlett lenne a mesterséges intelligencia, akkor MI-asszisztenst használna a mindennapokban, a határidőnaplója kezelésére vagy épp a házimunkában. A magyarok MI-orvossal (39%) vagy MI-ügyvéddel (27%) is szívesen konzultálnának, de akár MI-tanárt (37%) is bevetnének a tudásuk fejlesztésére. Százból tizenhat magyar nem riadna attól vissza, hogy MI-barátja legyen, saját maguk MI-klónját azonban csak a magyarok 13 százaléka tudja elképzelni, még kevesebben (8%) létesítenének kapcsolatot egy MI-szerelmi partnerrel.

Figyelmeztetést adott ki a NASA: gigászi aszteroida halad el a Föld mellett holnap, irtó közel lesz!
Az égitestet 2008-ban fedezte fel az arizonai Catalina Sky Survey.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


