A SpaceX 2002-es alapítása óta az újrafelhasználható rakéták vezető gyártójává vált, és a NASA, valamint a Védelmi Minisztérium fő szerződéses partnere.
Súlyos, ami kiderült a magyarországi internetről: elképesztő, hányan használják már ezt a programot
Rengeteget internetezünk, leginkább okostelefonon, és minden második fiatal napi 2-3 órát tölt el chateléssel – derül ki egy új kutatásból. Bár minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban használja mobilon az internetet, de még az X generáció 85 százaléka is naponta többször felmegy a netre. A legnépszerűbb közösségi platform továbbra is a Facebook, de a Z generációsok körében a TikTok és az Instagram is hódít.
A Yettel országos, reprezentatív kutatásából azt is megtudhattuk, hogy a 18-35 éves korosztály mellett a 36-55 éves korcsoportban is megvan az igény a digitálisan igénybevehető szolgáltatásokra, az egyszerű, ‘bárhol-bármikor’ ügyintézésre. A Yettel kutatásában arra kereste a választ, hogy – bár az internethez való hozzáférés módja azonos az egyes generációkban – a különböző korcsoportok mire és hogyan használják a netet. Az eredmények alapján ez már jelentős különbségeket mutat a korosztályok között.
100 fő Z generációs válaszadó közül mindössze 1, az Y generációsok közül 4, és még az X generáció tagjai közül is csak 12 olyan felhasználó van, aki legfeljebb naponta csak egyszer használja netezésre az okostelefonját. A 16-25 évesek közel fele (49%), de még a 46-55 évesek egyharmada és az 56 év fölöttiek egynegyede is mobilon netezik „amikor csak lehetséges” – azaz szinte egész nap. Az okostelefon ezzel minden más eszközt megelőz – a következő legnépszerűbb a laptop és a notebook, amelyet a megkérdezettek közel fele (48%) használ naponta legalább egyszer internetezésre.
A közösségi médiában a legtöbb időt az Y generáció tölti, közülük is leginkább a 26-35 évesek. A közösségi oldalakon a legkedveltebb tevékenység a posztok, bejegyzések olvasása – minden második válaszadó naponta legalább 1-2 órát tölt ezzel. Ezt a videónézés követi, majd jóval rövidebb időtartamban a saját poszt, bejegyzés vagy hozzászólás írására fordítanak időt. A videó egyértelműen a legfiatalabbak, a Z generáció tagjainak a szórakozása: kétharmaduk (66%) naponta legalább 1-2 órát, 20 százalékuk pedig több mint három órát fordít erre naponta.
Még mindig a Facebook és az Instagram vezet
A fiatalok közösségi platformja egyértelműen a TikTok és az Instagram – előbbit a Z generáció fele, utóbbit pedig 55 százaléka naponta többször is használja. A Facebook a 26 éven aluliak körében némileg kevésbé népszerű, de így is döntő részük (81%) naponta belép a felületre.
A YouTube inkább a Z és az Y generációk platformja, az X (korábbi nevén Twitter) pedig a kevésbé elterjedt oldalak közé tartozik itthon. Az egyéb közösségi oldalakat már kevésbé használjuk, de a Reddit, a BeReal és főleg a Snapchat a legfiatalabbak között azért népszerű (utóbbin a Z generáció tagjainak 37 százaléka legalább napi szinten küld üzenetet). Bár a Teams sokaknak munkaeszköz, mégis inkább az Y és Z generáció használja, nem pedig az idősebb X generáció.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így üzenünk a neten
Az üzenetküldő és chatszolgáltatások esetén is megfigyelhetők a korosztály szerinti különbségek: minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy gyakrabban messengerezik – de még az 56 év fölöttiek 56 százaléka is naponta többször használja az alkalmazást. A Viber és a Whatsapp esetén hasonló a helyzet: bár az Y és az X generáció is sűrűn lép fel ezekre a platformokra, de utóbbiak körében magasabb a szolgáltatást egyáltalán nem használók aránya. A Gmaillel, az Outlookkal és az irodai levelezőprogramokkal inkább az Y és az X generáció küld e-maileket.
Leginkább az Y generáció, különösen a 26-35 évesek töltenek időt munka- és magáncélú e-mailek írásával (sorrendben 51, illetve 46 százalék legalább napi félórát foglalkozik ezzel). Munka miatt szintén az Y generáció chatel a legtöbbet (47 százalékuk naponta legalább félórát), magáncélból viszont már a Z generáció tagjai (minden második fiatal naponta legalább 2-3 órát). A chatelésről is elmondható, hogy a kor előrehaladtával egyre rövidül az ezzel töltött idő. Látható tehát, hogy generációnként eltérő mértékben, de rengeteg időt töltünk a digitális térben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







