Elderly man sitting on sofa in the living room at home and showing something on digital tablet his wife. Senior woman peeking on screen.

Így alakul át a szemünk láttára a hagyományos média: tudjuk tartani a lépést a változással?

MTI
2024. augusztus 14. 22:04

Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai - ez is kiderült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből, amely az egyes generációk médiafogyasztási szokásait vetette össze a 2024 első negyedévében készült felmérések alapján.     

Az elemzés négy korosztályba csoportosította a hazai felnőtt népességet: a baby boomerekhez az 1964-ig, az X generációhoz az 1965-1979 között, az Y generációhoz az 1980-1994 között, a Z generációhoz pedig az 1995-2006 között születetteket sorolta. A kutatás elsősorban azt vizsgálta, hogy az adott korcsoportok mekkora arányát érték el az egyes médiaplatformok, valamint, hogy az elért közönség mennyi időt töltött ezek fogyasztásával - közölte az NMHH.

Tájékoztatásuk szerint a rádió az elemzett negyedévben egy nap átlagosan 5,4 millió embert ért el; a legnagyobb arányban a baby boomerek hallgattak rádiót, a fiatalabb generációk felé haladva pedig a korcsoportok egyre kisebb hányadát volt képes megszólítani a platform, ugyanakkor a Z generáció tagjai több időt töltöttek rádióhallgatással, mint az Y generáció.

Az is megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy korcsoport, annál inkább az online rádióhallgatást preferálja a hagyományos rádiózással szemben, ennek ellenére a legfiatalabbak körében is a hagyományos rádiózás maradt a legnépszerűbb fogyasztási mód - tették hozzá. Csak az Y generáció tagjaira igaz, hogy leginkább autózás közben hallgatnak rádiót, a többi generációnál az otthoni rádióhallgatás maradt a rádióhasználat legnépszerűbb formája.

A vizsgált időszakban televíziót napi szinten átlagosan hatmillió ember nézett az országban, de mind az elérés, mind a televíziónézéssel töltött idő tekintetében kijelenthető, hogy a fiatalabb generációkat egyre kevésbé tudja megszólítani a tévé - írta az NMHH. Hozzátették: a legtöbb időt a baby boomerek töltötték a képernyők előtt, náluk nem volt számottevő különbség a hétköznapi és hétvégi televíziófogyasztás között sem, hétvégente csupán 14 perccel tévéztek többet. Ezzel szemben az X generáció hétvégente 91 perccel, vagyis 24 százalékkal töltött több időt tévénézéssel, mint hétköznap. Az Y generációnál ez a növekedés 21,2, míg a Z generációnál már csak 11,7 százalék volt, ami azt jelzi, hogy a legfiatalabbak akkor sem tévéznek sokkal többet, ha a pihenőnapjuk ezt lehetővé teszi.

A médiahatóság vizsgálata alapján a fiatalabbakat különösen nehezen érték el a televíziós hírcsatornák, vagyis azok az adók, amelyeknek a fő profilja a tájékoztatás, hírközlés; csaknem az összes generációt a rádió érte el a legkisebb arányban, a Z generáció körében azonban a televízió alulmúlta a rádió elérését.

Az NMHH kiemelte, hogy bár az internet a baby boomereket érte el a legkisebb arányban, ők töltötték a legtöbb időt a platformon. Az internetes hírportálokat is a legidősebb generáció látogatta a legkisebb arányban, ugyanakkor ők voltak a leginkább rendszeres fogyasztói ezeknek és ők töltötték a legtöbb időt is a böngészésükkel. A fiatalabbakat ugyan nagyobb arányban érték el az online híroldalak, de alacsonyabb volt közöttük a rendszeres látogatók aránya. A teljes népesség átlagosan 14 percet töltött ezen portálok olvasásával, de megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy generáció, annál kevesebb időt szánt erre: a baby boomerek átlagosan napi 21 percig böngészték a hírportálokat, míg a Z generáció tagjai csupán napi hat percig.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felmérés eredményei alapján jelentős generációs különbségek figyelhetők meg a médiafogyasztás terén: az idősebb generációk a hagyományos médiát, míg a fiatalabbak inkább az újmédiát és az online teret részesítik előnyben. Az egyes generációk médiafogyasztási szokásait nagymértékben befolyásolja, hogy szocializációjuk során milyen technológiák voltak elérhetőek, a Z generáció tagjai például már az internet korszakában nőttek fel, ahol szabadon választhattak, milyen tartalmat szeretnének fogyasztani, a hagyományos médiaplatformok ezért jellemzően kevésbé tudják megszólítani őket - állapították meg az elemzésben.

Kitértek arra, hogy a generációs tendenciák hatására a hagyományos médiumok folyamatosan keresik a fiatalabb célcsoportok megszólításának és a lehető legtöbb ember elérésének lehetőségét, a rádióadókra így például egyre jellemzőbb, hogy podcast vagy videós formában is elérhetővé teszik a műsoraikat online. Ezekből sokszor rövid, kivágott részeket készítenek, amelyeket a közösségi médiafelületeken terjesztve próbálják elérni a legfiatalabbakat.

A különböző tévés és rádiós tartalmak mind változatosabb online megjelenésével a hagyományos média és az újmédia közötti határvonal egyre inkább elmosódni látszik, ebben azonban nem az egyes platformok elöregedése figyelhető meg, hanem a tartalmak többféle formában és csatornán történő, személyre szabott megjelenése - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?