11 °C Budapest
new built house in construction

Mik vannak? Így számolható ki egyszerűen, milyen és mennyi építőanyagra lesz szükség

2022. október 7. 16:32

Az építőiparban egyre nagyobb a bizonytalanság, a gyorsan változó árak, az információ- és munkaerőhiány miatt valódi kihívás a határidők és a költségvetés betartása. A siker kulcsa a pontos, és egyben rugalmas tervezés, ezért Európa szerte egyre nagyobb kereslet mutatkozik az Épületinformációs Modellezés (BIM) iránt.

Itthon minden harmadik tervező használ BIM Revit intelligens tervezőszoftvert, a szakemberek 7 százaléka pedig kizárólag ezzel a programmal dolgozik a Wavin friss kutatása szerint. A megkérdezetett magyar tervezők 30 százaléka úgy látja, hogy a jövő az épületinformációs modellezésé, hiszen segít a tervhibák korai felismerésében, az érintettek közötti kommunikációban, és a pontos tervezésnek köszönhetően a felesleges anyagvásárlás is elkerülhető.

Az Épületinformációs Modellezés, azaz a BIM valójában egy intelligens tervezési folyamat, melynek segítségével olyan adatbázis születik, mely az adott épület tervezésével kapcsolatos valamennyi információt tartalmazza, illetve rugalmasan kezeli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szoftver, például a Revit, 3D-s modelleket alkot, melyek részletekbe menően megjelenítik a megépítendő épület egészét.

Így a tervezéshez szükséges idő lényegesen lerövidül, a valósággal teljes egészében egyező terveknek köszönhetően pedig a kivitelező – és persze a megrendelő is – pontosan tudja, milyen és mennyi építőanyagra lesz szükség. A gyorsan változó árak és készletek miatt a rövid tervezési idő és a pontos anyaglista jelentős megtakarítást jelent. A BIM ráadásul nem csak a költségoptimalizációban és a gyorsabb tervezésben segít, hanem leegyszerűsíti a kommunikációt a tervezési folyamatban résztvevők között is.

A digitális épületinformációs modell – többek között – az épület tervezőinek, kivitelezőinek hatékonyabb együttműködését is lehetővé teszi. Ennek egyik eredménye a kényszerű újratervezések, visszabontások számának jelentős csökkenése. A BIM a tervezéstől a költségvetés készítésén és a megvalósításon keresztül az üzemeltetésig, tehát az épület teljes életciklusában, a tervezéstől a lebontásig kínál megoldást

– mondta el Farkas Péter, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nyugat-Európában egyre népszerűbb az épületinformációs modellezés, ezért a gyártók igyekeznek kiszolgálni a kapcsolódó igényeket, és olyan BIM csomagokat hoznak létre, melyek segítségével a cikkszámokkal és pontos dimenziókkal ellátott termékeik a tervekben közvetlenül megjeleníthetők. A Magyarországon gyártási kapacitásokkal is rendelkező, épületgépészeti és közmű termékeket kínáló Wavin például számos termékcsoportja számára dolgozott ki itthon is elérhető Revit csomagokat, valamint egyéb számos funkciót is kifejlesztett a gyorsabb és pontosabb tervezés érdekében. A Revithez felhasználható Pluginje többek közt színkódolással teszi átláthatóbbá a csőrendszerek tervezését, automatikusan hoz létre előgyártási rajzokat, és pontos terméklistát készít a valóban elérhető termékek felhasználásával.

A Wavin adatai szerint a BIM Magyarországon még gyerekcipőben jár. A vállalat friss felmérése azt mutatja, hogy a magyar szakemberek 30 százaléka használja a Revit szoftvert – olykor csak a legnehezebben tervezhető épületrészek esetében – de csak 7 százaléka tervez kizárólag ennek segítségével. Elsősorban a fiatalabb szakemberek és a nagyobb tervezőirodák nyitottak a legújabb, hatékonyságot növelő trendre: egyrészt a szoftver által nyújtott előnyök miatt, másrészt azért, mert sok projekt esetében már előírás, hogy a tervek „Revitben” készüljenek.

A válaszadók elsősorban ipari létesítmények, illetve egészségügyi épületek, illetve közintézmények tervezésekor hagyatkoznak a szoftver pontos számításaira, de sokan dolgoznak családi-, illetve tömbházak tervein is Revittel. A legtöbben ivóvíz-, illetve lefolyórendszerek, a fűtés-hűtés, illetve a légtechnika tervezéséhez használják a szoftvert, és a szakemberek jelentős része az esővíz elvezetést és a tűzivíz rendszert is a Revit segítségével tervezi meg. A cég kutatása szerint minden harmadik magyar tervező egyetért abban, hogy a jövő a BIM szoftvereké, és meggyőződésük, hogy ezek az intelligens megoldások idővel megkerülhetetlenek lesznek a tervezés során.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem