11 °C Budapest
Fontos változás élesedik a kormányablakokban: erre számíthat, aki ügyintézne

Fontos változás élesedik a kormányablakokban: erre számíthat, aki ügyintézne

2021. november 22. 16:03

Az érintőképernyős önkiszolgáló ügyintézési pontok (KIOSK) egy hónapon belül üzembe lesznek állítva, és segíthetik a gyors és automatizált ügyintézést az ország kormányablakaiban és okmányirodáiban.

A KIOSK eszköz a tervek szerint hidat képez majd a személyes és elektronikus ügyintézési tér között, hiszen sorbanállás és ügyintézői beavatkozás nélkül első ütemben már 12 ügytípus lesz intézhető - idézte közleményükben Hajzer Károlyt, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkárát a tárca.

Idén 9 helyen lesz elérhető ilyen érintőképernyős oszlop, az ügytipusok között pedig szerepelni fog már a kezdetektől a személyi igazolvány, a vezetői engedély valamint az útlevél igénylése is - mondta a Trend fm-nek Hajzer Károly, aki hozzátette, hogy a KIOSK alkalmazására kisebb építészeti átalakításokat is eszközölnek majd, azért, hogy az ügyintézést lehetővé tévő oszlopok védett helyen legyenek, és ezzel együtt az iroda nyitvatartási idején túl 0-24 órában rendelkezésre álljanak az ügyfelek részére.Ezen kívül a jövőben nem csak a kormányhivatalokban szeretnék ezeket az oszlopokat telepíteni, hanem más helyekre is, mint például a postáknál.

Uzsák Katalin a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár azt is hozzátette a projekt sajtóeseményén, hogy 2022 végére mintegy 301kormányablakán és 6 okmányirodájában válik elérhetővé a KIOSK rendszer használata.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm