7 °C Budapest
Hamburg, 2017. október 29.Két ötfõs csapat vetélkedõjét nézi a közönség óriáskivetítõkön az ESL One elnevezésû, egymillió dollár (268 millió forint) összdíjazású nyilvános számítógépes taktikai versenyen a hamburgi Barclaycard Arénában 2017. október 29-én. (MTI/EPA/David Hecker)

Óriási világbajnokságról marad le Budapest 2021-ben: kevés volt az idő, a szövetség sem lépett

2021. július 1. 14:02

A Dota 2 világbajnokság minden évben a Föld egyik legnagyobb E-sport eseménye. Idén azonban problémák adódtak a szervezéssel, aminek okán a szervezők most új helyszínt keresnek Európában a torna lebonyolítására augusztusban. Ennek apropóján a Pénzcentrum megkereste a Magyar E-sport Szövetséget, bejelentkeztek-e esetleg a tornáért, egyáltalán adott-e az az infrastruktúra és akarat, hogy Magyarországra ilyen jellegű sporteseményeket hozzanak.

Június 22-én robbant a hír, hogy veszélybe került a világ legnagyobb összdíjazású E-sport eseménye, a Dota 2 világbajnokság. A sorrendben 10. világbajnokságot - ami eredetileg 2020-ban lett volna megtartva, csak a koronavírus-világjárvány miatt elmaradt – most először rendezték volna Európában, azon belül is a kiszemelt helyszín a svéd főváros Stockholm volt.

A szervezők azonban a múlt héten kiadtak egy közleményt, melyben tudatták, hogy az elmúlt év során a Stockholm Live és a Visit Stockholm rendszeres és folyamatos kommunikációik alkalmával megnyugtatta a Dota 2 világbajnokság szervezőit, hogy az eseményre kiterjednek ugyanazok a kivételek, amiket más profi sportesemények kaptak, és kapnak most is a járvány miatt az országban.

Azonban a korábbi megnyugtatások ellenére, két hete értesítettek minket, hogy a Svéd Sportszövetség nem szavazta meg az e-sportok elfogadását a sportszövetségbe

- írták közleményükben a világbajnokság szervezői. Ez pedig a gyakorlatban azt jelentette, hogy a svédek nem ismerték el profi sportként a világ egyik leghíresebb E-sportját. A baj pedig ezzel az, hogy bár a tömegrendezvényt meg lehetett volna tartani,

arra semmilyen garancia nem lett volna, hogy a svéd hatóságok minden játékos be is engedtek volna az országba.

Értelemszerűen egy olyan eseményről lévén szó, ahol például több rangos kínai csapat is képviselteti magát, egy ilyen rizikófaktort nem engedhettek meg maguknak a szervezők, és elkezdtek új, európai helyszín után nézni. Igaz, a világbajnokságot lebonyolító szervezet fellebbezést nyújtott be a svéd szövetség döntése ellen, ám mindeddig nem érkezett megoldási javaslat a helyzet tisztázására.

A profi sport, nem profi sport kérdés egyik pikáns, mondhatni oldaleleme, hogy a Dota 2 világbajnokság tényleg nem egy szimpla videójáték esemény, ahogy azt vélhetően sokan, akik nem foglalkoznak a témával, gondolnák. A mostani világbajnokság összdíjazása ugyanis nem kevesebb mint

40 millió dollár, azaz forintba átszámolva 11 milliárd 880 millió forint.

Csak érdekességképp, a világ egyik legrangosabb tenisz-eseménye a Roland Garros (egy a négy Grand Slam-tornából) 2021-es összdíjazása 34,4 millió euró volt. Ergo anyagiak terén a Dota 2 ma már egyértelműen egy lapon említhető esemény a legrégebbi, klasszikus sportágakkal is. Emellett az utolsó, 2019-es vébé döntőjét, a világ legnagyobb játék-streamelő oldalán a Twitch.tv-n 1,08 millióan követték, az azt megelőző évben mért 735 ezer nézőhöz képest. Ezen felül magával a játékkal a világon egyidőben egy frissen közzétett statisztika szerint több mint 700 ezren játszanak.

Hogy jön a képbe Magyarország?

Ahogy a világbajnokság szervezőinek közleményéből kiderült, a világbajnokságnak most elkezdtek új, európai helyszínt keresni. És első ránézésre Magyarország tökéletes lehetne erre a célra. A járványhelyzet ugyanis mostanra itt az egyik legjobb Európában, sokan vannak beoltva, ráadásul hazánkban mindenféle oltást elfogadnak beutazáskor, amikkel idehaza is oltottak.

Ráadásul 2018-ban megalakult a HUNESZ, avagy a Magyar E-sport Szövetség, aminek dedikált célja, hogy Magyarországot is felrakja az úgynevezett E-sport világtérképre. Ennek pedig nem is lenne jobb módja, minthogy Magyarország rendezzen egy ekkora jelentőségű E-sport tornát. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A Dota 2 10. világbajnokságának új helyszín keresés kapcsán a Pénzcentrum megkereste Biró Balázst, a HUNESZ elnökét, aki lapunknak elmondta,

nem léptek kapcsolatba a Dota 2 világbajnokság szervezőivel.

Biró Balázs szerint, mivel az esemény augusztus végén lenne, ezért a közeli céldátumra való tekintettel nem látja reálisnak, hogy megfelelő minőségben meglehetne azt rendezni a jelen helyzetben Magyarországon. Hiába tehát a kedvező járványhelyzet idehaza, a HUNESZ nem mérlegeli a verseny lebonyolítására való bejelentkezést a rövid határidők miatt.

Egy ilyen volumenű esemény előkészületei hosszú hónapok, akár éves időtartam

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- tette hozzá lapunknak Biró Balázs, aki kifejtette, szerinte a magyar főváros infrastruktúrája egyébként elbírná magát az eseményt, ami leginkább a rendezvényhelyszín lehetőségek függvénye lenne. Ha most nem is, de a szervezet elnöke szerinte a magyar szövetség oldaláról megvan a szándék, hogy

nemzetközi tornát hazánkba csábítsanak a jövőben.

Az E-sport kapcsán persze valamicskét árnyalja a képet, hogy Magyarország nem igazán rendelkezik világélvonalban lévő E-sport csapattal, egyik jelentős E-sportban sem. Bár a LoL vagy a CS:GO igen népszerű hazánkban, és a Dota 2-nek is megvan a maga masszív játszó és nézőbázisa, topcsatok híján vagyunk. Biró Balázs szerint ugyanakkor játékonként igencsak eltér a helyzet, de tapasztalataik szerint nem támasztanak a kiadók és versenyszervezők ez alapján feltételek az esetleges rendezőknek.

A vezető ugyanakkor hozzátette, persze előnyös, ha az adott versenyen helyi érintett is szerepel és lokális szurkoló táboruk is van. A hazai állapotokról is beszélt Biró Balázs, szerinte a magyar csapatokat tekintve vegyes a kép,

CS:GO-ban például a Budapest Five alakulatában megvan a potenciál, hogy felzárkózzon az európai mezőnyhöz. Míg League of Legends játékban vannak tehetséges játékosaink, de kiemelkedő teljesítményű csapatunk még nincs.

Ahogy a válaszból kisejlik, Dota 2 csapat pedig még annyi sincs. Ezzel szemben Svédország például Dota 2 fellegvárnak számít Európában, nekik világbajnok csapatuk is van az Alliance személyben, ráadásul a nemzetközi szintéren elég sok jegyzett svéd játékos is szerepel. Érdekes egyébként az is, hogy mint azt Biró Balázstól megtudtuk,

az e-sport sportjogi értelemben idehaza nem sport, és nem is megfeleltethető az e-sport ökoszisztéma a jelenlegi sporttörvényi kereteknek.

Ez pedig azt is jelenti, hogy Magyarországon is igencsak kérdéses lenne, hogy a törvényhozók miként viszonyulnának egy ilyen jellegű eseményhez akkor, ha dönteniük kellene. De most még egészen biztosan nem kell majd nekik, a HUNESZ ugyanis nem tekinti Magyarországot potenciális beugrónak Svédország helyett a 10. Dota 2 világbajnokság lebonyolításához. Mindezt látva egyébként erősen kérdőjeles, hogy egyáltalán megtartják-e élőben, stadionban, szurkolók előtt idén az eseményt vagy újra eltolják egy évvel, esetleg az online rendezés mellett döntenek majd. Akárhogy is legyen, a régiónként átívelő utolsó selejtezők a napokban is tartanak, ezek mind az előre kiírt ütemben zajlanak, de hogy mi lesz augusztus végén, azt most még senki sem tudja.

Budapesten viszont biztosan nem lesz Dota 2 világbajnokság (TI10) 2021-ben.

Óriási pénz van a Dotában

Az hogy a Dota 2-ben mekkora pénz van a profik oldaláról jól mutatja, hogy a világ 10 legjobban kereső profi E-sportolója 10 Dota 2 játékos az esportearnings.com szerint. De egyébként a top 30-ba is csak egyetlen nem dotás került, a Bugha nickname-ra hallgató, amerikai Kyle Giersdorf, Fortnite játékos. Az eddig legtöbbet összekalapozó Dota 2 játékos egyébként Johan Sundstein (NOtail), aki eddig 6 983 817 dollárt játszott össze, azaz forintban átszámolva valamivel több mint 2 milliárd forintot.

Johan egyébként kétszeres világbajnok az OG csapattal, ami eddig annyira sikeres volt, hogy Johan mögött a négy legjobban kereső dotás mind az ő csapattársai voltak a két világbajnoki cím megszerzésekor. A Dota 2 ugyanis egy 5 az 5 elleni online (többjátékos) játék, ami abszolút alkalmas olyan szórakoztatásra, mint amilyenekre az úgynevezett profi sportok is.

(Címlapkép - MTI/EPA/David Hecker)

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm