A hibátlan Barcelona Sevillában vizsgázik, az olasz élmezőnyben sorsdöntő csatákat vívnak, a Bundesligában pedig a Bayern München az RB Leipziget fogadja.
95 éves korában távozott Colin McDonald, a Burnley legendás kapusa, az angol válogatott egykori játékosa - közölte a BBC.
McDonald 1930 októberében született Buryben, és 1954-ben mutatkozott be a Burnley első csapatában. A klub színeiben összesen 201 mérkőzésen védett.
Az 1958-as, svédországi világbajnokságon mind a négy angol mérkőzésen pályára lépett, válogatott pályafutása során pedig nyolc alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat mezét. A Burnleyhez 1948-ban csatlakozott amatőrként, majd 1950-ben bevonult katonának. Két év szolgálat után tért vissza, ekkor már profi szerződéssel, és rövid időn belül a klub első számú kapusává vált.
1956 decemberében, a Chelsea elleni mérkőzésen bokatörést szenvedett, de sikeres felépülése után 1958-ban bemutatkozhatott az angol válogatottban. A világbajnokságon az angol csapat a csoportkörben Brazíliával, Ausztriával és a Szovjetunióval találkozott. A torna végül rájátszásban, a szovjetek elleni vereséggel ért véget számukra.
McDonald egy évvel később, a Football League és az Ír Liga válogatottjainak dublini mérkőzésén lábtörést szenvedett. Felépülését szövődmények és tüdőgyulladás is nehezítette, ezért 1961 májusában kénytelen volt visszavonulni az aktív játéktól. Visszavonulása után edzőként és különböző klubvezetői, adminisztratív pozíciókban folytatta pályafutását a labdarúgásban.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







