Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt emeltek vádat egy borsodi diák ellen, aki több tucat iskolának küldött bombafenyegetést.
Sikeres műtéten esett át Orbán Sándor, Nagytevel polgármestere, akit kedden kora délután lőttek meg hivatali irodájában. A településvezető állkapocssérüléseket szenvedett, de állapota stabil, a 76 éves elkövető ellen emberölési kísérlet miatt indult eljárás, és a hatóságok őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását - írta meg a 24.hu.
A lövöldözés a polgármesteri hivatal épületében történt, ahol óvoda is működik. Magyar Péter tájékoztatása szerint a gyermekeket az óvodapedagógusok az ablakokon keresztül menekítették ki az épületből. A három lövést elszenvedő polgármestert súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba.
Orbán Sándor közösségi oldalán nyugtatta meg az aggódókat, részletesen beszámolva egészségi állapotáról. Elmondása szerint az állkapcsa két helyen eltört, de a csont nem mozdult el. Két műtét során eltávolították a lövedékeket az állkapcsából és a füléből. Kiemelte, hogy rendkívül hálás a mentőknek, az operáló orvosi csapatnak és az ápolóknak, akik szerinte példaszerűen, professzionálisan jártak el.
A hatóságok információi alapján a támadó idős férfi mentális problémákkal küzdött, és korábban több alkalommal is felkereste a polgármestert különböző ügyekben. Orbán Sándor elmondta, hogy a férfi korábban szociális támogatásban részesült, és az ingatlanával kapcsolatban nem merült fel semmilyen hatósági beavatkozás szükségessége.
A polgármester részletesen ismertette az események lefolyását. Beszámolója szerint a támadónak nem volt valódi oka a cselekedetre: néhány nappal korábban még segélyt kapott, és nem fenyegette az sem, hogy elbontják a házát. Orbán Sándor úgy tudja, hogy a férfinél körülbelül egy éve jelentkeztek komoly mentális problémák.
Elmondása alapján az eset egy békésnek tűnő beszélgetés után történt. A férfi felállt, mintha távozni készülne, majd hirtelen elővette a pisztolyt, és azzal a kijelentéssel, hogy ezzel most mindennek vége, háromszor rálőtt a polgármesterre. A fegyver egy riasztópisztoly volt, amelyben a gumilövedékekbe csavarhúzófejeket illesztettek. Orbán Sándor ekkor felugrott, kivitte a támadót az előtérbe, a földre vitte és elvette tőle a fegyvert, mert az irodában tartózkodó Gitta biztonsága is veszélyben volt. Ezután leszaladt segítségért, mivel erősen vérzett.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Beszámolója szerint Fehér László és munkatársai tartották az ajtót, hogy az elkövető ne tudjon elmenekülni. Közben hívták a 112-es segélyhívót, de László és Mariann előbb a helyszínre értek, és megkezdték a sérült ellátását.
Orbán Sándor kifogásolta, hogy a történteket többen félreértelmezték, és téves információk kezdtek terjedni az esetről. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a támadásnak nincs politikai háttere, az kizárólag az elkövető mentális állapotával hozható összefüggésbe. A polgármester arról is beszámolt, hogy Takács Péter államtitkár személyesen kereste fel a kórházban, és támogatásáról biztosította - írta meg a 24.hu.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








