Újabb sűrű hét van mögöttünk, úgyhogy mutatjuk a 35. hét legizgalmasabb, legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumon.
Teljesen más tényezők hajtják a lakásárakat, mint gondolnánk: megdöbbentő, hol pörög igazán az ingatlanpiac
Az ingatlanárak és a munkaerőpiac közötti kapcsolat nem olyan egyértelmű, mint elsőre gondolnánk. Az OTP Ingatlanpont friss elemzése szerint ugyan kimutatható összefüggés a foglalkoztatottság és a lakáspiac között, a munkanélküliség önmagában nem magyarázza a lakásárak alakulását vagy a tranzakciók számát. Több régióban éppen ott volt élénk az adásvétel, ahol nehezebb munkát találni.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 harmadik negyedévében Komárom-Esztergom vármegyében volt a legalacsonyabb a munkanélküliség 2,4 százalékkal, míg Győr-Moson-Sopronban és Vasban 2,8 százalékot mértek. Az álláskeresők aránya Győr-Moson-Sopronban volt a legalacsonyabb. A legmagasabb, 8,3 százalékos munkanélküliséget Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében regisztrálták, ezt Nógrád és Somogy követte - mutatott rá az OTP Ingatlanpont elemzése.
A lakásáraknál azonban nem mindenhol érvényesül az egyenes kapcsolat. A legmagasabb négyzetméterár Budapesten volt, átlagosan 1,2 millió forinttal. Győr-Moson-Sopron az egyik legdrágább vármegye, ami összhangban áll az alacsony munkanélküliséggel, Komárom-Esztergom viszont csak középmezőnyben szerepel.
Hajdú-Biharban az országos átlagnál magasabb munkanélküliség mellett is az egyik legmagasabb, 829 ezer forintos négyzetméterárat mérték. Somogyban pedig a magas munkanélküliség mellett is kiemelkedő árakat regisztráltak, amit elsősorban a balatoni ingatlanpiac hatása magyaráz.
A népességmozgás jobban magyarázza a különbségeket
Az adatok szerint a lakosságváltozás szorosabb kapcsolatot mutat a lakásárakkal. Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében jelentős népességcsökkenés mellett alacsony lakásárak alakultak ki. Az elmúlt tíz évben csak Pest és Győr-Moson-Sopron vármegye tudott népességnövekedést felmutatni, ami együtt járt a lakásárak emelkedésével.
A szakértők szerint a belső vándorlás erősödése is hajtja a folyamatot: az emberek elsősorban a jobb munkalehetőségeket kínáló térségekbe költöznek, ami növeli a keresletet és az árakat.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tranzakciók száma is árnyalja a képet
A lakáspiaci adásvételek száma sem feltétlenül a legjobb foglalkoztatottságú térségekben a legmagasabb. Budapest után a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön volt a legtöbb tranzakció a népesség arányában, pedig ezekben a régiókban az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség. Ennek oka, hogy a költözők eladják korábbi ingatlanjukat is, ami növeli az adásvételek számát az elvándorlással érintett térségekben.
A támogatások is alakítják a piacot
A lakáspiaci folyamatokat állami programok is befolyásolják. A falusi CSOK és az Otthon Start kedvezményes hitel vidéken is élénkíti a keresletet, ahol az alacsonyabb árak miatt könnyebb önerőt biztosítani. Ez a következő években lassíthatja az elvándorlást, és a vidéki régiók árainak felzárkózását is hozhatja.
Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







