Lakáshiteles ügyben döntött az Európai Unió Bírósága: mostantól erre kell figyelnie mindenkinek

Az ügy előzménye, hogy egy lengyel állampolgár 2019-ben mintegy 100 ezer euró összegű, húszéves futamidejű jelzáloghitelt vett fel a PKO BP banktól lakásvásárlás céljából. A hitel változó kamatozású volt, amelynek alapját a WIBOR 6M referenciamutató adta, kiegészítve a bank által meghatározott fix kamatfelárral. Abban az időszakban Lengyelországban gyakorlatilag valamennyi jelzáloghitel ehhez a mutatóhoz kötötten, változó kamatozással működött - írja a Portfolio.

A WIBOR referenciamutató az Európai Unió szabályozási rendszerének része. Ez a keretrendszer biztosítja a mutatók pontosságát és megbízhatóságát, és ezzel magas szintű fogyasztó- és befektetővédelmet garantál. Az Európai Bizottság a WIBOR-t emellett kritikus fontosságú pénzügyi piaci referenciamutatóként sorolta be, amelyre az integritásra és a pontosságra vonatkozóan különösen szigorú előírások érvényesek.

A hitelfelvevő ezt követően pert indított Lengyelországban, a kamatkikötés tisztességtelenségére hivatkozva. Érvelése szerint a bank nem mutatta be számára átfogóan és érthetően a WIBOR 6M kiszámításának módját, az értékét meghatározó tényezőket, valamint a bankok szerepét a mutató megállapításában. Álláspontja az volt, hogy ezen információk hiányában nem tudta felmérni a szerződés pénzügyi következményeit, miközben a kamatváltozásból eredő valamennyi kockázat őt terhelte.

A lengyel bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Unió Bíróságához fordult. Arra várt választ, hogy alkalmazandó-e az ügyben a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós irányelv, és ha igen, megfelel-e az érintett kikötés az abban előírt követelményeknek. A nemzeti bíróság különösen azt kívánta tisztázni, hogy a WIBOR sajátos jellemzőire vonatkozó tájékoztatás elmaradása miatt minősülhet-e tisztességtelennek a változó kamatlábra vonatkozó feltétel.

Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy az irányelv az ügyben alkalmazható. Ezt nem érinti az a körülmény, hogy a változó kamatláb meghatározásának szabályait részben nemzeti jogszabályok tartalmazzák, illetve hogy a WIBOR maga is uniós szabályozás hatálya alatt áll. Amennyiben a nemzeti előírások csupán általános kereteket adnak a kamatláb megállapításához, és az eladó vagy szolgáltató szabadon választhatja meg a szerződésben alkalmazott referenciamutatót vagy a kiegészítő kamatfelár mértékét, akkor a WIBOR-hoz hasonló mutatón alapuló változó kamatlábra vonatkozó feltétel az irányelv alapján vizsgálható.

A bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az irányelvben meghatározott átláthatósági követelmény nem írja elő a bank számára, hogy a fogyasztónak részletes, módszertani ismertetést adjon az olyan referenciamutatókról, mint a WIBOR. A lakáscélú jelzáloghitelek esetében a pénzintézetek tájékoztatási kötelezettségét az uniós jogszabályok többszintű rendszere határozza meg, amely elkülönül a referenciamutató-kezelőkre vonatkozó előírásoktól. Utóbbiak feladata, hogy közzétegyék vagy hozzáférhetővé tegyék a mutatók módszertanának főbb elemeit, amelyekre a bank a fogyasztó tájékoztatása során támaszkodhat. A bank által adott esetleges kiegészítő információk azonban nem torzíthatják el a referenciamutatóról alkotott képet.

A vitatott kikötés esetleges tisztességtelenségével összefüggésben a bíróság rámutatott, hogy a WIBOR uniós szinten kimerítő jogi szabályozás hatálya alatt áll, amelynek betartását az illetékes nemzeti hatóságok felügyelik. Következésképpen, amennyiben a WIBOR-hoz hasonló referenciamutató megfelel ennek a jogi keretrendszernek, az ilyen mutatót tartalmazó szerződési kikötés önmagában elvileg nem teremt jelentős egyensúlytalanságot a felek jogai és kötelezettségei között a fogyasztó kárára.