Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének vasárnapi nyerőszámait, a tét pedig 285 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
A Széll Kálmán téren parkolt tilosban Kern András, majd pedig a piroson is áthajtott – számol be a Telex egy olvasói levél alapján.
A Telex olvasója lett figyelmes rá, hogy Kern András tilosban parkolt a Margit körút és a Dékán utca sarkán, így írt az esetről: „A vasárnapi hosszú futás után jól megérdemelt KFC-rendelésem várom a Széll Kálmán tér sarkán. Totál unalmas vasárnap este, majd meglátom Kern Andrást leparkolni az étterem előtti járdán. Berohant dohiba, majd visszapattant a kocsiba és áthajtott a piroson.”
A Telex vasárnap esti megkeresésére Kern András elmondta, hogy valóban a környéken vásárolt, de nem talált parkolóhelyet, ezért állt meg az utcasarkon.
Ahogy azt újság korábban is megírta, Kern többször akart magának korábban úgy ételt vásárolni, hogy figyelmen kívül hagyta a parkolási szabályokat, így például viszonylag gyakran felparkolt a Margit körút budai hídfőjénél a járdára egy pékség mellett. Erre válaszul valaki felfestette a pékség melletti hirdetőoszlopra a színész hangján megszólaló Pityke őrmestert is, ám ezt már másnap leragasztották.
„Sehol nem lehet megállni, és ez elég nagy hülyeség” – reagált Kern, aki sajnálja a parkolási vétséget, ahogy azt is, hogy az erről készült fénykép bejárta a sajtót.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog” – mondta a színész.
Később egy Legóból készült virágládával is igyekeztek megakadályozni a szabálytalan parkolásokat.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







