17 °C Budapest
sakktábla

Fényes magyar siker a sakkolimpián: Gledura remek győzelmével nyert a férfi csapat

MTI
2024. szeptember 14. 21:03

Gledura Benjamin nagyszerű győzelmével harmadik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, az első számú hazai női együttes viszont pénteken vereséget szenvedett.

Az első két kör könnyed sikerei után mindkét kvartettre az eddigieknél jóval nehezebb feladat várt, például a férfiaknál mind a négy asztalon kizárólag nagymesterek ültek. Ennek ellenére ha nehezen is, de a magyar csapat nagy küzdelemben a papírformát érvényesítve 2,5-1,5-re felülmúlta Ausztria legjobbjait. A nőknél ugyanakkor az esélytelenebb Üzbegisztán 2,5-1,5-re legyőzte a hazai négyest.

A férfiaknál Gledura Benjamin a negyedik táblán világossal aratott sikere hozta meg a győzelmet. A magyarok legfiatalabb játékosa könyörtelenül kihasználta osztrák ellenfele 19. lépésben elkövetett hibáját, majd tisztáldozattal gyönyörű matthálót alakított ki. Másik három társa közül a szintén világossal játszó Lékó Péter nem tudott fölényt kialakítani, így hamar remiben állapodott meg vetélytársával.

A maradék két asztalon viszont hatalmas harc bontakozott ki. A Lékóhoz hasonlóan nagy visszatérő Rapport Richárd a középjátékban - az elemző programok szerint - többször is rosszul lépett, de ellenfele nem találta meg a győztes húzásokat, így az f oszlopon a hetedik sorig előretolt sötét gyaloggal Rapport kiegyenlítette az állást, majd a hosszú, kétbástyás végjátékban maradt a pontosztozkodás. Az orosz születésű Szjugirov Szanan is igencsak bonyolult partit játszott, a végjátékra ellenfelének két bástyája, neki egy-egy bástya és futó mellett két gyalogja maradt. Az egyenlő állást végül egyik fél sem tudta maga felé billenteni, így a 25 éves Gledura pazar győzelme jelentette a mérleg nyelvét.

Az esélyes csapatok közül a második kiemelt India éppen a magyarok B csapatával csapott össze. Összességében meglepetést nem sikerült okozni, de például Papp Gábor világossal fél pontot szerzett a világranglistán 24. Vidit Gujrathi ellen. A többi favorit közül az Egyesült Államok 3,5-0,5-re múlta felül Bulgáriát, Kína 3-1-re nyert Szlovénia ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5-0,5-re győzte le Horvátországot.

A nőknél az alig 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka világossal egyértelműen irányította a partiját, pozicionális fölényben volt, de pontatlanságokkal kiegyenlítődött az állás, majd a 33. lépésben vereséget eredményező lépést választott. A harmadik táblán Terbe Julianna ugyancsak világossal a 25. lépésben szintén nagyot hibázva maradt alul. Sötéttel Papp Petra nem bírt a negyedik táblán üzbég ellenfelével, így a már biztos vereséget az a Hoang Thanh Trang kozmetikázta, aki ugyan nem jött ki jól a megnyitásból, mégis fokozatosan átvette az irányítását, majd nyomásgyakorlásával hibára késztette vetélytársát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nőknél a két nagy favorit közül Georgia meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott Romániával, India pedig három pontot gyűjtve verte Svájcot, míg a címvédő Ukrajna Izraelt múlt felül.

A magyar női B csapat szintén kikapott 3-1-re az esélyesebb, 11. helyen kiemelt Örményországtól. Az U25-ös együttesek viszont a csütörtöki vereségek eredményeként ezúttal ismét könnyebb ellenfeleket kaptak: a férfiak Szudánt, a nők Botswanát verték 3,5-0,5-re. Jelenleg a férfi A csapat maximális hat ponttal áll, a másik öt válogatott néggyel.

A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a negyedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 15. kedd
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?