Rear view of a large group of people in front of a music festival stage. Crowd is excited and dancing, raising hands, clapping, punching the air, filming with mobile phones, etc...

Elstartolt a Sziget! Tömegek vannak a fesztiválon, holland rendőrök is segítik a BRFK munkáját

MTI
2024. augusztus 7. 14:57

Holland rendőrök is támogatják a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkáját a Sziget fesztiválon - közölte a BRFK szóvivője a rendezvény nyitó napján, szerdán tartott budapesti sajtótájékoztatón.     

A holland rendőrök önállóan nem intézkedhetnek, de segítik magyar társaikat, elsősorban a kommunikáció területén - mondta el Csécsi Soma. Tájékoztatása szerint a rendezvény külső biztosítása során a BRFK rendőrei részt vesznek a közlekedés irányításában és segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. A Sziget területén szolgálatot teljesítő civil nyomozók feladata pedig a bűncselekmények megelőzése és a bűncselekmények elkövetőinek az elfogása.

A Szigeten egyenruhában gyalogos, illetve elektromos rollerrel közlekedő járőrök is jelen lesznek, az ő munkájukat támogatják a holland rendőrök. A dunai vízirendészet pedig 24 órás szolgálatot lát el hajókkal a Hajógyári-sziget körül - sorolta. A BRFK egy úgynevezett Prevenciós Pontot is üzemeltet a fesztivál területén, ahol többek között azok is segítséget kérhetnek, akiknek eltűnnek az okmányai - mondta Csécsi Soma, hozzátéve, hogy a Prevenciós Ponton az Áldozatsegítő Központ és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai is jelen lesznek.

Amennyiben valaki bűncselekmény áldozatává válik, a III. kerületi rendőrkapitányságon tehet feljelentést, ahol idegen nyelven beszélő rendőrök is szolgálatot teljesítenek - hangsúlyozta a szóvivő. Bedő Beatrix, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztályának főnyomozója kiemelte, hogy mivel a fesztivál területén csak bankkártyával, illetve a FestiPay kártyával, vagyis az online térben lehet fizetni, fokozott figyelmet kell fordítania mindenkinek a kibertérben elkövetett bűncselekményekre, illetve a személyes adatok védelmére. Ezért a Prevenciós Ponton kibertesztekkel is várják a fesztiválozókat, de lesznek szórakoztató programok, például pólófestés és jelvénykészítés is - mondta a rendőr hadnagy.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Radnóti Zsuzsa

Örkény István utolsó feleségeként az író halála óta odaadóan gondozta a hagyatékot.

Meghalt Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám, a magyar nyelv és irodalom egyik legmeghatározóbb alakja 79 éves korában elhunyt.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?