Te mennyit tudsz a Nílusról, Amazonasról, Jangcéről vagy éppen Európai jelentős folyóról? Teszteld, mekkora kihívás számos a legújabb földrajz kvíz a Pénzcentrumtól.
Magyar siker a mozikban: tarol az anyák megmentőjéről készült dráma, mindenki látni akarja
Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos Semmelweis című filmjére a tavaly november 30-i bemutató óta már több mint háromszázezren váltottak jegyet - közölte a produkció. Az anyák megmentőjéről szóló film premierje óta eltelt 11 hét alatt 301 745 néző szavazott bizalmat az alkotásnak, amely végig a 10 legnézettebb film között szerepelt a hazai toplistán és még most is a negyedik helyet foglalja el - olvasható a közleményben.
"Ez a nézőszám ebben a pillanatban a hihetetlen kategóriájába tartozik, de nagyon nagy öröm, hogy elérhettük. Hálás vagyok a csapatnak, akik velem voltak a film elkészítésében. Felemelő érzés, hogy naponta találkozom emberekkel, akik látták, szeretik, és köszönetet mondanak érte"
- idézi a közlemény Koltai Lajos rendezőt. A romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülészorvos életét és munkásságát dolgozza fel. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis Ignác a vaskalapos vezetés ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől.
A 127 perces életrajzi dráma rendezője Koltai Lajos, producere Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Mellett játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A film operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs és Kormos Anett írta, a dramaturg Goda Kriszta, a látványtervező Pater Sparrow, a jelmeztervező Szakács Györgyi, a vágó pedig Kovács Zoltán volt, a zene Pacsay Attila munkája.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








