Megrázó, filozofikus beszédet mondott Krasznahorkai László a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén, közvetlenül azelőtt, hogy szerdán átveszi az irodalmi Nobel-díjat.
Minden idők legdrágább magyar futballistája lett a válogatott csapatkapitánya, és a fizetése sem lesz mindennapi.
Bár a nemzetközi sportsajtóban napok óta nyílt titok volt, hivatalosan csak ma jelentették be, hogy Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a nagy múltú Liverpool FC-hez szerződik. A transzfer díja rekord: 70 milliós kivásárlási árat perkáltak ki érte a vörösök, amivel Szoboszlai a valaha legdrágábban leigazolt magyar futballista lett.
A magyar középpályás a nyolcas számú mezt fogja viselni a klubnál. A vörösök kedvéért a Red Bull Leipziget hagyta ott három szezon után, ahol összesen 91 mérkőzésen lépett pályára.
Hogy mennyit fog keresni Szoboszlai Dominik, azt nem közölték hivatalosan, de támpontok azért vannak. Néhány nappal ezelőtt, még az igazolás bejelentése előtt 6-8 millió euró évenkénti összegről lehetett olvasni találgatásokat. Az tehát biztos, hogy lesz mit a tejbe aprítania, ez átszámítva ugyanis 2,2 és 2,9 milliárd forint közötti összeget jelent.
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








