Kihúzták a Skandináv lottó 2024/19. heti nyerőszámait, mutatjuk, elvitték-e a főnyeremény.
Szerinte is durva a létszámhiány, de az igaz, hogy kollégájának fel kellett volna ismernie a családtagok által körülírt tünetekből, hogy baj van.
A mentésirányítókra óriási nyomás nehezedik, így az sem zárható ki ma Magyarországon, hogy egy beteg amiatt hal meg, mert nem tudnak hozzá időben mentőt küldeni. Ezeket a szavakat Illés István mentésirányító mondta, aki az ATV-nek fejtette ki véleményét arról, hogy a közkedvelt színművész, Gálvölgyi János a héten kórházba került, és egy ország kapta fel a fejét arra, hogy a mentésirányító nem volt a helyzet magaslatán.
Illés István elmondta, hogy szerinte durva létszámhiány van, így sajnos megtörténhet, hogy épp nincs mentő, aki a betegért menjen azonnal.
Benne van a pakliban, igen, de természetesen mindig megpróbálják a legsürgősebb eseteket prioritásként kezelni. De mondom még egyszer: ha egyszer nincs szabad mentőegység akkor nem lehetséges az, hogy azonnal, vagy megfelelő időben odaérjen. De azt is gondolom, hogy a nagy nyilvánosság, a sajtóhírek rásegítettek erre a vizsgálatra
- fogalmazott a mentésirányító.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Volodimir Zelenszkij a nácik elleni harchoz hasonlította az Oroszországgal vívott háborút
- Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz
- Két holttest Szamosújlakon, készültségben a szabolcsi rendőrség
- Lángol egy autó a 86-os autóúton, áll a forgalom is
- Súlyosan megsérült egy kisgyerek a dunakeszi majálison
- Súlyos beteg Tompos Kátya, gyűjtést is szerveznek a gyógykezelésére