1 °C Budapest
Calendar Indicating Start on 1st January. New Year concept

A legtöbb magyar túl nagy fába vágta a fejszéjét 2023-ban: így kerüld el a kijózanító pofont

2023. január 3. 16:02

Az új év sokakat ösztönöz arra, hogy fogadalmakat tegyen, hiszen ilyenkor úgy érezzük, hogy tiszta lapot tudunk nyitni. Azonban a legtöbben pár héten belül már elbukják a fogadalmaikat, aminek oka legtöbbször az, hogy túl nagy fába vágjuk a fejszénket. Azonban a szakértők szerint most könnyebben betarthatjuk a fogadalmainkat, hiszen az elmúlt évek eseményei után már nincsenek nagy elvárásaink. Éppen ezért most összeszedtük, hogy hogyan is vágjunk neki a kihívásnak, hogy az idén ne bukjunk el.

Az újévi fogadalmak általában két kategóriába sorolhatóak. Az egyik csoportban ott vannak az óriási, magasztos fogadalmak: ilyen az, amikor megfogadjuk, hogy megtanulunk egy új nyelvet, vagy megduplázzuk a jövedelmünket egy év alatt. A másik oldal pedig azok, akik apró dolgokat fogadnak csak meg, minthogy minden nap megiszom mostantól 3 liter vizet, vagy betartom az arcápolási rutinomat.

Azok persze, akik hajlamosak óriási fogadalmakra akár le is nézhetik azokat, akik inkább csak kicsi, kevésbé ambiciózus fogadalmakat tesznek, de valójában teljesen érthető, ha több év pandémia és egy év háború után nincsenek már nagyratörő vágyaink. Ennek oka egyrészről az, hogy az elmúlt években megtanulhattuk, hogy kár előre tervezni, mert az egész világ percről percre változik, másrészről pedig mindenki elfáradt az elmúlt három év során. Mindezek mellett pedig megtanultuk, hogy a kisebb, könnyen teljesíthető célok teljesítése után is megéljük a sikerélmény érzését.

Ha van olyan év, amikor arra kell koncentrálnunk, hogy a kevesebb néha több, akkor ez az az év. Bizonytalan időkben minden, amit tehetünk azért, hogy több öröm érjen minket segíthet, még akkor is, ha ezek kis dolgok is. Apránként haladni is haladás

– mondta el a Huffpost-nak Leah Rockwell szakmai tanácsadó, aki szerint az elmúlt évek után teljesen normális, ha nem akarunk nagy elvárásokat támasztani a következő évvel kapcsolatban.

Azonban, ha mégis úgy döntünk, hogy megfogadunk valamit a szakértők szerint fontos, hogy olyan legyen, ami elérhető számunkra és pontosan fogalmazzuk meg, mit is szeretnénk. Azaz, ha nem sportoltunk évek óta, és borzalmas kondiban vagyunk lehet nem a legjobb, ha azt fogadjuk meg, hogy szeptemberben lefutjuk a maratont, mert könnyen csalódhatunk. Egyszóval ne olyan terveket támasszunk magunk elé, ami teljesen kívül esik a komfortzónánkon. De a többet szeretnék mozogni se biztos, hogy megfelelő cél:

Ha a cél túl tág, mint a többet szeretnék mozogni, akkor könnyen szem elől téveszthetjük a fókuszt és annyira leterhel minket, hogy nem fogunk semmit se tenni a cél elérése érdekébe. Kezdjünk inkább kicsiben

– tanácsolta Oludara Adeeyo írónő, aki saját tapasztalatai alapján érdemesebb úgy megfogalmazni a célunkat, hogy például hetente legalább egyszer vagy kétszer el akarok menni jógázni. Ezzel ugyanis már sikerélményünk van, ha egyszer elmegyünk, ha viszont többször akkor úgy érezhetjük, hogy túl is teljesítettük az ötéves tervet. Ez a sikerélmény pedig tovább fog minket hajtani arra, hogy ne hagyjuk abba azt, amibe belekezdtünk.

Azonban nem csak a cél pontos és reális meghatározása fontos, hanem az is, hogy készítsünk el egy új rutint, ami segít nekünk beleépíteni az új szokást a napirendünkbe. Beszélhetünk itt arról, hogy egy órával korábban kelünk fel, hogy sportolni tudjunk, vagy arról, hogy hetente egyszer egészséges ételt főzünk a rutin kialakítása a legfontosabb, hiszen ez segít csökkenteni a bizonytalanság érzését csökkenteni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Öt újévi fogadalom, amit bármikor el tudsz kezdeni

Sajátítsunk el új készségeket

A tanulást minden korban el lehet kezdeni: új dolgokat tanulhatunk, ami kapcsolódik akár a munkádhoz, akár a hobbidhoz, mindenképpen tornáztatja az agyat. Ráadásul megtanulhatunk valamit, ami vagy most, akár később lehet majd nagyon hasznos az életben.

Ha pedig úgy érezzük, hogy 2023-ban munkahelyet fogunk váltani, akkor különösen jó ötlet lehet, ha egy új készséget tanulunk, vagy egy régit továbbfejlesztjük. Lehetséges tehát, hogy egy vagy két új készség elsajátítása egy sokkal jobban fizető állást hoz.

Főzzünk otthon

Azzal, hogy otthon készítjük el az ételünket nem csak jóval egészségesebben tudunk étkezni, hanem jelentősen olcsóbban is. Bár igaz, hogy időigényesebb ez a megoldás, mint ételt rendelni, azonban ebben az esetben tudjuk mi kerül a tányérunkra, ráadásul rengeteg olyan recept van az interneten, amik laktatóak, egészségesek és mindössze 30 perc kell az elkészítésükhöz.

Éljünk egészségesebben

Fogadjuk meg akár azt, hogy leszokunk idén a cigarettáról azt, hogy heti kétszer elmegyünk az edzőterembe vagy az utolsó két buszmegállót lesétáljuk inkább minden nap ezek a fogadalmak mindenképpen pozitív hatással lesznek ránk. Azonban – ahogyan azt már fent is írtuk – kezdjük kicsiben, konkrét célokkal a fogadalmunkat és fokozatosan építsünk be új szokásokat csak az életünkbe. Ha például szeretnénk pár kilótól megszabadulni fogadjuk meg azt, hogy mostantól hetente háromszor sétálni fogunk egy órát, majd növeljük ezt fokozatosan. Ugyanez vonatkozik az étkezésre is: nem éri meg egyik napról a másikra minden létező cukros ételt és fehérkenyeret kivonni a képletből. Menjünk inkább biztosra, és egyszerre csak egy dolgon változtassunk.

Tegyünk félre

A jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz félretenni pénzt, azonban érdemes megfogadnunk azt, hogy valamennyit minden hónapban megtakarítunk. Nem feltétlen kell meghatároznunk azt, hogy a fizetésünk 10 százalékát félre kell tennünk minden hónap végén, a lényeg az, hogy valamennyi bekerüljön a malacperselybe. Legyen az akár 2000 forint is.

Figyeljünk oda a környezetünkre

Manapság egyre többször merül fel, mint téma a környezetszennyezés, így nem csoda ha amellett döntünk, hogy ezzel kapcsolatban szeretnénk megfogadni valamit. Ráadásul ez egy kifejezetten olcsó fogadalom, amit meglepően könnyen be lehet tartani, hiszen elég annyi, hogy elhatározzuk, hogy mostantól a táskánkban hordunk különböző zöldség hálókat és nem veszünk el feleslegesen műanyag zacskót, vagy megfogadjuk, hogy nem veszünk többet palackozott szénsavmentes ásványvizet vagy ha mégis, akkor szelektívan gyűjtjük azt. Ez mind-mind apróság, amit könnyen be tudunk tartani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai az 5. játékhéten

Kihúzták a Hatoslottó 2023/5. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 6. héten 484 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatoslottón.

Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 6. hétfő
Dorottya, Dóra
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?