Továbbra is a magyarok döntő többsége tart attól, hogy az infláció miatt jelentősen veszít értékéből a nyugdíjas éveire félretett pénze.
Az idei év esküvői szezonja már javában elindult. A tavalyi évre még erőteljes hatást gyakorolt a járványhelyzet, viszont idén már biztonságosabban tarthatók meg a szertartások, azonban az infláció ezt a szektort sem kíméli.
Szabó Róbertné szertartásvezető és esküvőkoordinátor elmondta, hogy nagyon jó szezonra készül, 3 hét kivételével tele a naptára, ami kifejezetten jó. Vannak duplázós hétvégéi is: péntek-szombat, szombat-vasárnap. Több szolgáltatással áll a kedves párok rendelkezésére: szertartásvezetéssel, ceremóniamester és esküvői koordinátori feladatokkal, valamint rendezvény dekorációval. Van olyan nap, hogy délelőtt dekorál, este szertartást vezet, így arra számít, hogy foglalkoztatva lesz rendesen.
A szolgáltatói díját a járulékos emelések miatt pl. benzinköltség kb. 20%- kal emelnie kellett. Változatlan minőségben szolgáltat, talán a dekoráció terén lett több változás a dekorációs elemek folyamatos beszerzése miatt. Egyéb fejlesztést, változtatást nem vezetett be, mert nem látta szükségesnek. Nem ő az egyetlen, aki emelésre kényszerült, a HelloVidék több szolgáltatót is megkérdezett, akik hasonló áremelésről számolnak be az alapanyag beszerzéstől a ceremóniamesterig. Cikkükben annak jártak utána, hogy mennyivel lesz drágább idén esküvőt tartani.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







