A hálapénz kivezetése és a béremelések ellenére továbbra is 5-10 százalékos az orvoshiány Magyarországon. A szakemberhiányt súlyosbítja a rendszer rendkívül kedvezőtlen korfája.
Eltévedt a hóban, magára hagyták a barátai: a dorogi rendőrök mentették meg az átfagyott lányt
Egy 21 éves nő kért segítséget a rendőrségtől, miután Tokod külterületén eltévedt, és a hidegben teljesen átfázott. A keresést nehezítette a nagy hó, végül egy helyi férfi segítségével találtak rá.
Január 17-én este nyolc óra körül érkezett segélyhívás a rendőrségre: egy fiatal nő eltévedt Tokodon, a Nagy-Völgy dűlőben, és nem találta a visszavezető utat – közölte a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség. A 21 éves kiránduló elmondása szerint barátai magára hagyták, ő pedig ismeretlen terepen rekedt, miközben a hidegben erősen átfázott.
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal megkezdték a keresést, először a tokodi pincék környékén, majd a kutatást a táti pincék irányába is kiterjesztették. A vastag hóréteg miatt a terület egy részét szolgálati járművel nem tudták megközelíteni, a munkát egy helyi lakos segítette, aki pontosabb útbaigazítást adott a keresett hétvégi ház helyéről.
A férfi végül azt is felajánlotta, hogy saját autójával felviszi a rendőröket a havas, dombos területre. Ennek köszönhetően a fiatal nőt a hétvégi ház előtt találták meg. Az egyenruhások azonnal melegbe ültették, betakarták, majd további ellátásra kórházba szállították.
Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli kirándulások veszélyeire: arra kérnek mindenkit, hogy ismeretlen, külterületi helyszínre ne induljanak egyedül, ne hagyják magára társukat, mindig legyen náluk feltöltött mobiltelefon, és az időjárásnak megfelelő öltözettel készüljenek fel. A hatóság szerint baj esetén nem szabad késlekedni a segítségkéréssel.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







