Oroszország újraindította a dízelexportot a balti-tengeri Primorszk kikötőjéből, miután megállapodást kötött az Egyesült Államokkal
Még ennek sincs vége, máris megint focivébét rendezne Amerika: nagy bejelentést tett a Fehér Ház
Az amerikai kormányzat nyitott arra, hogy 2038-ban egy akár 64 csapatos labdarúgó-világbajnokságnak adjon otthont, mivel a vezetés szerint az ország infrastruktúrája tökéletesen alkalmas egy ekkora méretű torna zökkenőmentes lebonyolítására.
Andrew Giuliani, a jelenleg zajló torna fehér házi munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a 2038-as esemény kibővítésének ötletéről már egyeztetett Donald Trump elnökkel és a kabinet több tagjával. Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta, hogy meglátása szerint nincs az Egyesült Államoknál alkalmasabb házigazda egy világbajnokság számára. Hozzátette, hogy amennyiben a mezőnyt valóban 64 csapatosra növelik, a meglévő stadionok nagy száma és a fejlett infrastruktúra miatt Amerika tekinthető a legideálisabb jelöltnek a rendezésre.
A jelenlegi világbajnokság már most is rendhagyónak számít, hiszen a torna történetében először osztozik a házigazda szerepén három ország, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó, emellett most debütál a 48 csapatos lebonyolítási rendszer is.
A következő tornák helyszínei már ismertek; a 2030-as vébét Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi meg közösen, bár a világbajnokság centenáriuma alkalmából Argentínában, Paraguayban és Uruguayban is tartanak majd mérkőzéseket. Ezt követően 2034-ben Szaúd-Arábia ad otthont a futballvilág legnagyobb rendezvényének.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.













