Angliában jóval olcsóbb a népszerű torokgyógyszer, mint Magyarországon: mi az oka?
A Nike vizsgálatot indított a nyári világbajnokságra készült válogatott mezek gyártási hibája miatt. A probléma több csapat, köztük az angol, a francia és az uruguayi válogatott szerelésén is szembetűnő volt a legutóbbi válogatott szünetben - írta a BBC Sport.
A hibát a mezek vállvarrásainál jelentkező feltűnő dudorodás okozza, amely esztétikailag rontja az összképet. A Nike szóvivője a The Guardiannek megerősítette, hogy tudomásuk van a problémáról. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mezek funkcionalitását és a játékosok teljesítményét ez nem érinti. "Mindig a legmagasabb mércét állítjuk magunk és termékeink elé, ettől azonban ezúttal elmaradtunk" - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy már dolgoznak a mind a játékosok, mind a szurkolók számára megfelelő, gyors megoldáson.
A hiba nemcsak a játékosok által viselt eredeti meccsmezeken látható, hanem a szurkolóknak szánt változatokon is. Ez az árazás tükrében különösen érzékeny pont. Az Egyesült Királyságban az angol szurkolói mez 89,99 fontba, míg a meccsmez 134,99 fontba kerül, emiatt már számos vásárló fejezte ki az elégedetlenségét. Erről korábban mi is írtunk:
A Nike az idei világbajnokságra az angol válogatotton kívül a társházigazda Kanada és az Egyesült Államok mezeit is gyártotta. Emellett többek között Brazília, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Ausztrália, Dél-Korea, Törökország, Uruguay és Norvégia szerelését is a cég készítette. A vállalat 2013 óta látja el sportfelszereléssel az angol férfi és női válogatottat. A mostani mezeket kifejezetten úgy tervezték, hogy beépített hűtéstechnológiával segítsék a játékosokat az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban várható extrém hőségben.
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







