A szabályok megszegése azonnali és komoly következményekkel jár a Realnál - erről egy spanyol újságíró értesülései alapján írnak.
James Milner több csapatban is játszott, három bajnoki címet és egy BL-aranyat is szerzett 24 éves pályafutása során.
James Milner, az angol élvonal történetének legtöbbször pályára lépő játékosa bejelentette, hogy befejezi pályafutását.
A 40 éves középpályás 24 szezont töltött a Premier League-ben, ahol hat klub színeiben is pályára lépett: megfordult a Leeds United, a Newcastle United, az Aston Villa, a Manchester City, a Liverpool, végül pedig a Brighton csapatában.
Utóbbi együttesben játszotta le 658. élvonalbeli mérkőzését, amivel megdöntötte Gareth Barry korábbi csúcsát.
A 61-szeres angol válogatott futballista pályafutása során három bajnoki címet gyűjtött be. Kettőt a Manchester Cityvel, egyet pedig a Liverpoollal szerzett meg, a vörösökkel ráadásul a Bajnokok Ligáját is megnyerte.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.








