Az Arsenal BL-sikere után a Premier League biztosította magának a bónusz BL-indulási jogot, így jövőre legalább nyolc angol csapat szerepelhet az európai kupákban.
Súlyos bünti néz ki a bringaversenyek szupersztárjának: átment a piroson, hogy nem vette észre?
Tadej Pogačar rekordot beállítva, harmadszor is megnyerte a flandriai körversenyt, az ünneplést azonban beárnyékolja, hogy a verseny során áthajtott egy vasúti átjáró piros jelzésén, amiért akár bírságot is kaphat - írta a BBC Sport.
A szlovén világbajnok vasárnap meggyőző fölénnyel diadalmaskodott a 278 kilométeres klasszikuson. Az Oude Kwaremont utolsó megmászásakor indított támadásával lerázta a címvédő Mathieu van der Poelt, majd 34 másodperces előnnyel ért célba. Ezzel a győzelemmel Pogačar immár tizenkét Monumentum-sikernél jár. Az örökranglistán így egyedül áll a második helyen a tizenkilencszeres győztes Eddy Merckx mögött.
A verseny legnagyobb botránya azonban nem a kerékpárosok között, hanem egy vasúti átjárónál történt. Több mint 200 kilométerrel a cél előtt a mezőnyt egy piros jelzésnél, a sorompó előtt meg kellett volna állítani. Ennek ellenére a Pogačart és Remco Evenepoelt is magában foglaló, mintegy húszfős élcsoport áthajtott a síneken.
Kelet-Flandria ügyészsége a BBC Sportnak megerősítette, hogy vizsgálatot indított az ügyben. A belga sajtó szerint 320 és 4000 euró közötti pénzbírság, valamint akár nyolcnapos, járművezetéstől való eltiltás is kiszabható.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, statisztikákért és hírekért a Sportonlinera!
Pogačar azzal védekezett, hogy nem kaptak elegendő figyelmeztetést a lassításra. "Hirtelen három fickó kiugrott az út közepére, és integetni kezdett, hogy álljunk meg. Hogyan álljon meg az ember egy másodperc alatt? Tíz méterrel a kereszteződés előtt már lehetetlen" - mondta a verseny után. Hozzátette: először arra gondolt, hogy tüntetők zavarják meg a futamot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idei szezonban Pogačar továbbra is veretlen. Mindhárom eddigi versenyét megnyerte, márciusban például a Milánó-Sanremón is elsőként ért célba. Ha a jövő hétvégi Párizs-Roubaix-n is győz, ő lesz a történelem negyedik kerékpárosa, aki mind az öt Monumentumot megnyerte. Ezt eddig csak Merckx, Rik van Looy és Roger de Vlaeminck mondhatja el magáról. Tavalyi debütálásakor második lett Roubaix-ban, ahol Van der Poel ezúttal háromszoros címvédőként várja a mezőnyt.
A Flandriai kör női versenyét az Európa-bajnok Demi Vollering nyerte meg, ezzel harmadik Monumentum-győzelmét aratta. A holland kerékpáros a Pogačaréhoz hasonló taktikát választott. Az Oude Kwaremonton szakadt el a riválisaitól, és végül 45 másodperces előnnyel ért célba a francia Pauline Ferrand-Prévot előtt. A korábbi háromszoros győztes Lotte Kopecky ezúttal csak a negyedik helyet szerezte meg.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








