Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
A Mercedes brit versenyzője, George Russell nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíj pénteki sprintidőmérőjét. Ennek köszönhetően ő várhatja az élről a szombati sprintfutamot. Az első sorból csapattársa, Andrea Kimi Antonelli indulhat még, míg a harmadik helyet a címvédő Lando Norris szerezte meg.
A múlt vasárnapi idénynyitó ausztrál futamon is diadalmaskodó Russell pályafutása során először szerezte meg a rajtelsőséget sprintfutamon. Előnye ráadásul meggyőzőnek tűnik. A McLarennel versenyző Norris hátránya ugyanis több mint hat tizedmásodperc volt vele szemben.
Az élmezőnyben a Mercedes és a McLaren autói mellett a Ferrarik is jól teljesítettek. A negyedik időt autózó Lewis Hamilton Norris mellől rajtolhat. A harmadik sort Oscar Piastri (McLaren) és Charles Leclerc (Ferrari) foglalja el. A négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) a nyolcadik rajtkockát szerezte meg.
Friss és élő eredmények, hírek a Sportonlineon!
A tizenkilenc körös, valamivel több mint száz kilométeres szombati sprintfutamon az első nyolc helyezett kap bajnoki pontot, nyolctól egyig csökkenő sorrendben. A rövid távú versenyt magyar idő szerint hajnali 4 órakor rendezik Sanghajban. Ezt követően 8 óra 30 perckor kezdődik a vasárnapi főfutam rajtsorrendjéről döntő hagyományos időmérő edzés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sprintfutam rajtsorrendje a kínai Nagydíjon a következő:
- 1. sor: George Russell (brit, Mercedes) és Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
- 2. sor: Lando Norris (brit, McLaren) és Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
- 3. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) és Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
- 4. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine) és Max Verstappen (holland, Red Bull)
- 5. sor: Oliver Bearman (brit, Haas) és Isack Hadjar (francia, Red Bull)
- 6. sor: Nico Hülkenberg (német, Audi) és Esteban Ocon (francia, Haas)
- 7. sor: Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) és Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)
- 8. sor: Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) és Franco Colapinto (argentin, Alpine)
- 9. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) és Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
- 10. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) és Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
- 11. sor: Valtteri Bottas (finn, Cadillac) és Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)
címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






