Elképesztő hajrával ért be Léon Marchand mögött a 16 éves magyar úszó, országos csúccsal és ezüstéremmel zárta a párizsi Eb-t.
Shai Gilgeous-Alexander, az Oklahoma City Thunder sztárja megdöntötte az NBA 63 éve fennálló rekordját. Sorozatban 127 mérkőzésen szerzett legalább 20 pontot, ezzel felülmúlva a legendás Wilt Chamberlain 126 meccses sorozatát - közölte a BBC.
A 27 éves kanadai játékos a Boston Celtics elleni 104–102-es győzelem során érte el a történelmi mérföldkövet. A találkozón 35 pontot szerzett, kilenc gólpasszt adott és hat lepattanót szedett le. A rekordot a harmadik negyedben állította be, amikor egy hatméteres dobással elérte a 21 pontot. Lenyűgöző sorozata 2024. november 1-je óta tart megszakítás nélkül.
Chamberlain a korábbi csúcsot 1961 októbere és 1963 januárja között állította fel. Ezt a rekordot több mint hat évtizeden át senki sem tudta még csak megközelíteni sem.
A rekordok és az eredmények mind szépek, de nem számítanak, ha nem nyersz. Csak ez járt a fejemben. A rekordot bármikor aadtam volna a győzelemért. Örülök, hogy végül mindkettő összejött
- mondta a tavalyi NBA-bajnoki címet szerző Thunder regnáló MVP-je.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gilgeous-Alexander hozzátette, hogy a kosárlabdában és az életben is rengeteg olyan dolog van, amit nem lehet irányítani. Saját sikerének titkát abban látja, hogy mindig arra fókuszál, amire ténylegesen hatással lehet, és minden helyzetben a maximumot nyújtja.
A Thunder ezzel a győzelemmel zsinórban a hetedik meccsét nyerte meg. A csapat jelenleg 52–15-ös mérleggel magabiztosan vezeti a Nyugati főcsoportot.
Elképesztő eredmény az atlétikai Eb-n: ezüstérmet és negyedik helyet szereztek a magyar maratonfutók
Egy második és egy negyedik helyet szereztek a magyar női maratonfutók a birminghami Eb zárónapján. Hatvan éve nem volt ilyen nagy eredmény ebben a számban.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







