A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.
Kimondták, Trump jogszerűtlenül vetette ki a vámokat: itt az amerikai legfelsőbb bíróság ítélete
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteki döntésében kimondta: Donald Trump nem vethet ki egyoldalúan vámokat vészhelyzeti jogkörére hivatkozva, mivel ez sérti a szövetségi törvényeket. A határozat következtében érvényét veszti az a tavaly áprilisban bevezetett intézkedés, amely a világ szinte összes országát érintette.
A testület 6–3 arányban döntött a vámok eltörléséről. Az ítélet érdekessége, hogy a három liberális bíróhoz három konzervatív társuk – köztük John Roberts főbíró – is csatlakozott, míg a határozatot hárman ellenezték. Az indoklás hangsúlyozza, hogy az alkotmány értelmében a vámkivetés a törvényhozói, nem pedig a végrehajtói hatalom hatáskörébe tartozik, így az elnöknek ehhez kifejezett kongresszusi felhatalmazásra lett volna szüksége. Roberts főbíró kiemelte: a vészhelyzeti jogkör, amelyre Trump hivatkozott, nem teremt jogalapot ilyen kiterjedt és időbeli korlát nélküli gazdasági intézkedésekhez - közölte a Telex.
Az ítélet ugyanakkor nem rendelkezett arról, mi legyen a sorsa annak a több mint 130 milliárd dollárnak, amelyet a rendelet hatálya alatt már beszedtek. A piacok pozitívan reagáltak a fejleményekre: a bejelentést követően a vezető Wall Street-i részvényindexek – az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq – mérsékelt emelkedést mutattak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







