Strukturálisan át kell alakítani a szövetséget, hogy az a céloknak alárendelt felelősökkel és a céloknak megfelelő tevékenységgel, és büdzsével a leghatékonyabban tudjon működni.
A Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban legyőzte Nigériát, így biztosította helyét a jövő évi labdarúgó-világbajnokság márciusi, hatcsapatos interkontinentális pótselejtező tornáján.
A Rabatban rendezett találkozón a nigériaiak gyorsan, már a harmadik percben vezetést szereztek, de a rivális félóra után egyenlített.
A kevés helyzetet hozó meccs folytatásában több gól már nem esett, így végül a büntetőpárbaj döntött, melyben a kongóiak cserekapusa, a 120. percben pályára lépett Timothy Fayulu két lövést is védett. A mindent eldöntő 11-est Chancel Mbemba értékesítette, aki múlt szerdán a hosszabbításban talált be Kamerun ellen és juttatta ezzel tovább csapatát a vasárnapi meccsbe.
Afrikából Algéria, a Dél-afrikai Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Ghána, Marokkó, Szenegál, Tunézia és a Zöld-foki Köztársaság válogatottja biztosította helyét a vb-n, Kongónak pedig a hatcsapatos pótselejtezőről lesz erre esélye. Innen két együttes jut ki a világbajnokságra, melyet az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendeznek.
Súlyos veszélyben lehetnek a sportolók a klímaváltozás miatt: vajon mennyi tragédia lesz még emiatt?
A klímaváltozással párhuzamosan egyre komolyabb fenyegetést jelent a szélsőséges hőség a sportolók számára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






