Lindsey Vonn egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a múlt pénteki, Crans-Montana-i világkupa-lesiklás során teljesen elszakadt az elülső keresztszalagja.
Jose Mourinho visszatér a Benficához, ahol 2027-ig szóló szerződést írt alá. A portugál szakember kevesebb mint egy hónappal azután vállalt új munkát, hogy a Fenerbahçe menesztette - írta meg a BBC.
A 62 éves Mourinho Bruno Lage helyét veszi át, akit a Qarabag elleni váratlan Bajnokok Ligája vereség után bocsátottak el. Érdekesség, hogy Mourinho éppen a Benfica ellen szenvedett vereséget a Fenerbahçe kispadján a BL-selejtezőben, ami menesztéséhez vezetett.
"Az ígéretem egyértelmű - a Benficáért fogok élni, a küldetésemért. Nem én vagyok a fontos, hanem a Benfica" - nyilatkozta Mourinho, aki 2000-ben éppen a lisszaboni klubnál kezdte edzői pályafutását, de akkor mindössze 10 mérkőzés után távozott a klubelnökkel való nézeteltérés miatt. A mostani szerződés tartalmaz egy opciót, amely szerint a 2025-26-os szezon végét követő 10 napon belül mind a klub, mind Mourinho dönthet úgy, hogy nem folytatják az együttműködést.
Mourinho egy olyan csapatot vesz át, amely jelenleg a hatodik helyen áll a portugál bajnokságban, öt ponttal lemaradva a listavezető Porto mögött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Első mérkőzése szombaton lesz, amikor a Benfica a 17. helyezett AVS otthonába látogat.
KATTINTS a friss eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Az élet máris megmutatta, mekkora rendező, ugyanis a portugál szakember szeptember 30-án korábbi csapata, a Chelsea ellen tér vissza a Stamford Bridge-re a Bajnokok Ligájában. A BL-csoportkörben a Newcastle és a Real Madrid is a Benfica ellenfelei között szerepel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mourinho pályafutása során 21 jelentős trófeát nyert, köztük két Bajnokok Ligája-győzelmet és nyolc bajnoki címet négy különböző országban. Legutóbbi sikerét 2022-ben érte el, amikor a Romával megnyerte a Konferencia Ligát.
"Néhány ember szemében két önéletrajzom van - egy, amely egy bizonyos időszakig tartott, és egy másik, amely, mondjuk úgy, karrierem kevésbé boldog szakaszát képviseli" - mondta Mourinho, hozzátéve, hogy pályafutása "negatívnak" tartott részében is két európai döntőbe jutott az elmúlt öt évben.
A Fenerbahçénél töltött időszaka viharosnak bizonyult, gyakran került összetűzésbe a török játékvezetőkkel. A török klub szurkolói árulásként élik meg, hogy Mourinho éppen ahhoz a csapathoz igazolt, amely kiejtette őket a Bajnokok Ligájából.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







