13 °C Budapest
Debrecen, 2025. augusztus 17.Josua Antonio Mejias Garcia, a DVSC (b) és Katona Mátyás, a Nyíregyháza játékosa a labdarúgó Fizz Liga 4. fordulójában játszott Debreceni VSC - Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei St

Keleti rangadó döntőtt nézőszámcsúcsot: itt vannak a hétvége NB I-es számai

2025. augusztus 19. 14:19

Toronymagasan nyerte a nézőszámversenyt a keleti rangadó, majdnem kétszer annyi néző ment ki, mint az Újpest meccsére. A gyengélkedő lilák és diósgyőriek a rossz játékkal saját nézőiket "apasztják".

A Debrecen-Nyíregyháza tiszántúli derbi nem csak a negyedik fordulóban, hanem eddig az egész szezonban is nézőszámcsúcsot döntött azzal, hogy 12 ezer szurkoló váltott jegyet a vasárnap délutáni meccsre - ez a klubok saját közléseiből derül ki. 

A hétvégi, képzeletbeli dobogó második helyén a Ferencváros Puskás Akadémia elleni meccse áll, ide is több mint tízezren mentek ki. A harmadik helyen a Kisvárda újpesti vendégjátéka szerepel, a lilák tehát azután, hogy az első és harmadik fordulóban is kimagaslóan elsők lettek nézőszámban, most komoly visszaesést tapasztalhattak - ez persze nem csoda, ha azt vesszük, hogy már a második vereségüket szenvedték el saját stadionjukban.

Érdekes megnézni azt is, hogy épp a Konferencia-liga playoffjára készülő Győr MTK elleni meccsére mentek ki legkevesebben, és szembetűnő az is, hogy egyre kevesebben vannak a diósgyőri stadionban is. Ez szintén összefügghet azzal, hogy a miskolci ultrák egyre hangosabban elégedetlenkednek a csapat teljesítménye miatt, még mindig várják az első idei győzelmet.

KATTINTS a Fizz Liga eredményeiért, statisztikáiért a Sportonlinera, a Pénzcentrum sportoldalára!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Fizz Liga hétvégi nézőszámai az alábbiak szerint alakultak:

címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02