Új többségi tulajdonos a Lokinál: brit tulaj vette át az irányítást
Brit befektető szerezte meg a Debreceni VSC többségi tulajdonrészét: a Stott Capital Hungary Kft. került irányító pozícióba a hajdúságiaknál.
Brit befektető szerezte meg a Debreceni VSC többségi tulajdonrészét: a Stott Capital Hungary Kft. került irányító pozícióba a hajdúságiaknál.
A diósgyőri szurkolók határozatlan időre bojkottálják a csapat hazai és idegenbeli mérkőzéseit, miután a klubvezetés elutasította a követeléseiket.
mérkőzés végkimenetele drámai körülmények között alakult ki.
Az ideális klubprofilról Paunoch egyértelművé tette, hogy Varga számára olyan csapatot képzel el, amely támadó felfogású futballt játszik.
A klub döntése értelmében az új vezetőedző 2025. december 30-tól dolgozik az első csapatnál, és már a téli felkészülést is ő vezényli le.
A felcsúti, idén a válogatottban is bemutatkozott támadó elmondta, melyik karácsonyi édesség a gyengéje, de szót ejtett a terveiről is.
Az Újpest FC megállapodott Dárdai Pállal, aki új szakmai vezetőként a klub teljes szakmai struktúrájának kialakításáért és irányításáért felelhet.
Szoboszlai Arsenalnak rúgott találatától Dzsudzsák és Vitális szabadrúgásáig: ezek voltak szerintünk a naptári év legnagyobbjai.
Legutóbb még hatan is voltak, most egy afrikai légiós sem kapott meghívót hazája válogatottjába az afrikai kontinenstornára.
A fiatal védő elterült a gyepen, a stadion pedig egy emberként aggódott azért, hogy vajon magához tér-e.
Az MLSZ jelentése szerint a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban kapták a legkevesebb játékpercet a fiatal játékosok.
Varga Barnabás, a Ferencváros gólvágója fáradtság miatt maradt ki a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés keretéből, amit menedzsere is megerősített..
Ha az év végig nem jön össze a támogatás, akkor nem tudják folytatni szereplésüket az NB I-ben.
A nyírségi csapat úgy rúgta ki Szabó Istvánt, hogy még a mai edzést is ő tartotta meg - azt még nem tudni, hogy ki lesz az utódja.
A zöld-fehérek kapusa fellökött egy labdaszedőt a vasárnap esti Derbin, így várhatóan több meccses eltiltást kap majd.
A két hónapja nyeretlen Újpest hazai pályán játszik a Ferencvárossal a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójában, s már a döntetlen is bravúros eredmény lenne a számára.
Hatvanhét éves korában elhunyt Novath György, a Videoton 1985-ben UEFA-kupa-döntős labdarúgócsapatának játékosa.
Molnár Rajmund, Ötvös Bence, Tóth Barna és Lukács Dániel egyaránt komoly teljesítményt raktak le az asztalra, ami válogatott meghívót ért a szeptemberi selejtezők előtt.
Megint egy keleti rangadón voltak a legtöbben a hétvégén, a kupacsapatok miatt pedig most csonka fordulót rendeztek.
Minden topliga elindult a hétvégén, de nem csak innen válogattunk nagy gólt, magyar találat is szerepel összesítésünkben.